Keresendő év, hónap:
  
Massimo Morales magyar hangja | 2010-09-09 16:02:18
Kasper István: Jó kondiban van a csapat!+ Mióta Csábi József a magyar válogatotthoz távozott, az erőnléti edző, Kasper István tolmácsolja Massimo Morales gondolatait a tv nézőknek. - Pisti, hog
Nagy Armand: Érettebb a csapat! | 2010-09-08 14:07:24
Jól kezdte a bajnokságot a Honvéd II!+ Három mérkőzésből a két hazait megnyerte a csapat, úgy, hogy itthon még gólt sem kaptak. Nagy Armandot kérdeztük az eddigi találkozókról, a felnőttek között gyűj
Következik a 70. Honvéd- Zalaegerszeg | 2010-09-08 11:00:13
Szombaton a Zalaegerszeg látogat a Bozsik-stadionba.+ A hazai mérkőzések története A két együttes először 1972. november 18-án játszott egymással. Kispesti szempontból igazán remekül indult a kö
Lapszemle | 2010-09-08 10:44:21
Hemingway: Egyén és csapat+ Többféle elmélet van arról, hogy mi is az utánpótlás-nevelés célja. Egy dologban azért a legtöbb sportszakember megegyezik: a kiemelkedő képességű játékosok nevelése a
Elindult Szalai László blogja | 2010-09-07 17:20:57
A Magyar Futball Akadémia honlapján elindult Szalai László blogja, amelyben a magyarországi akadémiákat kritizáló hangokra reagál.+ A blogbejegyzés teljes hosszában elérhető a www.magyarfutballakad
Egyedülálló hétvége | 2010-09-07 14:59:54
Hat-egy-egy, ez nem egy új taktikai felállás, hanem a hétvégi Honvéd - Újpest utánpótlás meccsek mérlege.+ Csapataink 6 győzelem mellett 1-1 döntetlennel, illetve vereséggel zárták a párosítást. Egyed
U10: Szép siker a Bányász Kupán | 2010-09-06 12:22:37
U10-es csapatunk hétvégén tornát nyert Salgótarjánban.+ Salgótarjánban vett részt a csapat az I. Bányász Kupán, ahol hét egyesület részvételével körmérkőzéses rendszerben játszottak egymással
U13: Győzelem sportszerű mérkőzésen | 2010-09-06 11:43:54
Jó mérkőzésnek néztünk elébe, a kiváló erőkből álló Újpest csapata ellen.+ Csapatunk támadólag lépett fel, mezőnyfölényt harcolt ki, de csak helyzetig jutott. Herjeczki egy hosszú
NB II: Szétszéledtek a játékosok | 2010-09-05 19:11:05
Elmaradt az FTC II-Honvéd II mérkőzés, de nem pihent a csapat.+ Az U19-es válogatott szerbiai mérkőzéseire Szepessy László szövetségi kapitány öt kispesti játékost hívott meg, ezért a Hon
Nem sikerült legyőzni a walesieket | 2010-09-04 19:23:26
U21-es válogatottunk ma délután Wales ellen játszott Eb-selejtezőmérkőzést.+ A mieink 0-0-s félidő után 1-0-s vereséget szenvedtek. A válogatott csapatkapitánya Debreceni András volt, aki a 85. percbe
Bp.Honvéd-Tatran Presov 2-2 | 2010-09-03 15:29:13
Döntetlen a szlovákok elleni mérkőzésen.+ Nemzetközi, barátságos mérkőzés Csepel, 500 néző Bp.Honvéd - Tatran Presov 2 - 2 ( 1 - 0 ) Játékvezető: Mocsári Tamás Gólsz
Csatárt és középpályást igazoltunk | 2010-09-03 10:59:10
NB I-es és NB II-es csapatunk is új játékost igazolt.+ A 25 éves De Souza Andre Luis a máltai Nadur Youngsters FC csapatától érkezett az első csapat keretéhez. Andre Brazíliában született, d
Film: Hemingway álmot épített | 2010-09-02 23:42:20
Az Álomépítők c. műsor az amerikai Nagy Házalakításhoz hasonló, de annál magyarabb+, kisebb költségvetésből készülő, emberi sorsokat középpontba helyező műsor. Olyan
Honvéd- Tatran Presov | 2010-09-02 19:35:31
Szurkolóink a rövid szünetben sem maradnak mérkőzés nélkül+: holnap a Tatran Presov együttesét fogadjuk. A találkozóra a Bozsik-stadion gyepszőnyegének felújítási munkálatai miatt Csepelen kerül sor.
Kezdés: 16 órakor | 2010-09-02 11:08:06
Korábban kezdődik a pénteki barátságos mérkőzés.+ Szeptember 3-án, pénteken Svédországban lép pályára a magyar válogatott, így természetesen ezen a hétvégén nem lesz bajnoki forduló. A szakvezetés
Korosztályos válogatottak | 2010-09-01 14:05:53
Az U19-es válogatott után az U16-os és U17-es nemzeti csapatba is 5 kispesti játékos került.+ Az őszi Európa-bajnokságra készülő U17-es válogatott Tatán edzőtáborozik. Bene Ferenc szövetségi edző
Utánpótlás: Kétszer 5-0 | 2010-09-01 10:58:50
Két akadémiai csapatunk (U17, U19) tegnap Nyíregyházán lépett pályára.+ Mind a két csapat 5-0-s győzelmet aratott a Nyírség fővárosában. Az U17 Pantovic (2), Prosser, Kozma és Kiss J. révén volt er
2010-122010-112010-102010-92010-82010-72010-62010-52010-42010-32010-22010-1 2009-122009-112009-102009-92009-82009-72009-62009-52009-42009-32009-22009-1 2008-122008-112008-102008-92008-82008-72008-62008-52008-42008-32008-22008-1 2007-122007-112007-102007-92007-82007-72007-62007-52007-42007-32007-22007-1 2006-122006-112006-102006-92006-82006-72006-62006-52006-42006-32006-22006-1 2005-122005-112005-102005-92005-82005-72005-62005-52005-42005-32005-22005-1 2004-122004-112004-102004-92004-82004-72004-62004-52004-42004-32004-22004-1 2003-122003-112003-102003-9
1. DVSC 5 10
2. Ferencváros 5 10
3. Kaposvár 5 10
4. Vasas SC 5 10
5. MTK 5 10
6. Bp. Honvéd 5 9
7. Videoton 5 8
8. ZTE 5 8
9. Újpest FC 5 6
10. Paksi FC 5 5
11. Szolnoki MÁV 5 5
12. Győri ETO FC 5 5
13. Lombard Pápa 5 4
14. Kecskeméti TE 5 3
15. Siófok 5 3
16. Haladás 5 2
Látogatóink száma: 7480339
Jelenleg 4 felhasználó nézi oldalainkat

Főszerkesztő: Éless Dénes; Hírszerkesztő: Kaszás Kálmán; Állandó munkatársak: Koncsik Tibor, Vörös Anita, Tózsa Lajos
Fotók: Schukkert Tibor, Sarkadi Bálint, Babar Viktor
Copyright © Vespresso webdesign 2003-2010, Honvéd FC Kft.Alfa RomeoFiatHondaKiaNissanPeugeotRenaultSeatSkodaSubaruSuzukiVolvo

magyar nyelven in english