aktuális híreink

Kapust igazoltunk

Horváth Andrással 3 éves szerződést kötött a Honvéd

2014-07-24 13:24:39

Czuczi Márton megüresedett helyére (a fiatal kapus egy évre kölcsönbe Békéscsabára került) új kapust igazolt a Honvéd. Horváth Andrással 3 éves szerződést kötöttünk. A 26 éves kapussal a megállapodás aláírása után beszélgettünk.

- Kérlek, mutasd be magad a Honvéd szurkolóinak.

Horváth András vagyok. A Gödöllői Góliát csapatában kezdtem futballozni. Onnan kerültem az MTK csapatához, ahol összesen 13 évet töltöttem, (a serdülő-, ifi- tartalékcsapatokon keresztül az első csapatig) ezután a Vasashoz igazoltam 2 évre. A tavalyi évet pedig az FC Hatvan csapatánál töltöttem.

- Hogyan kerültél a Honvédhoz?

Az NB III-as Hatvan csapatában nyújtott teljesítményemmel sikerült felhívnom magamra a Honvéd vezetőinek figyelmét. Először Tóth Iván kapusedző tesztelt, majd miután jó véleménnyel volt rólam, elkezdhettem a felkészülést a csapattal. A felkészülés során pedig sikerült meggyőznöm az edzőket, hogy alkalmas vagyok arra, hogy viseljem a Honvéd mezét.

- Nem védtél még NB1-ben, szerinted be tudsz kerülni a kezdőbe?

Elsődleges célom, hogy minél gyorsabban beilleszkedjek a csapatba és felvegyem az NB I ritmusát. Szerencsére ebben mind az edzőink, mind a csapattársak a segítségemre vannak. Igyekszem minél jobb teljesítményt nyújtani és bebizonyítani, hogy érdemes volt leigazolni. A jövőben pedig természetesen szeretnék bemutatkozni az első osztályban is.

- Milyennek látod a csapatot a bajnoki rajt előtt? Mit várhatunk az első fordulóban?

A csapat keményen dolgozott a felkészülés során, aminek meg kell, hogy legyen az eredménye már az első fordulókban is. Ráadásul hazai pályán egy újonc csapat ellen kezdjük a szezont, így szerintem joggal bízhatunk a sikeres rajtban.

 

tko


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Rossi: Nem viccelhetnek meg minket - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!