aktuális híreink

11 éve hunyt el Puskás Ferenc

Őcsi bácsira emlékeztünk

2017-11-17 11:09:18

Már tizenegy éve, hogy 2006. november 17-én elhunyt Puskás Ferenc, mindannyiunk Öcsi bácsija, minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgója, világszerte a mai napig az egyik legismertebb magyar. Egész pályafutása során csak két klubcsapatban, a KAC-ban (majd jogutódjában, a Budapesti Honvédban) és a Real Madridban szerepelt. Kispesten 1943 és 1956 között 349 bajnoki mérkőzésen 358 gólt szerzett. A Real Madridban 1958 és 1967 között összesen 372 alkalommal lépett pályára, és 324 alkalommal volt eredményes. Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Európa Kupa győztes, Világkupa győztes, hatszoros spanyol és ötszörös magyar bajnok, mindkét országban négyszeres gólkirály. Háromszoros BEK győztes, kétszeres spanyol kupagyőztes. Az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója. Öcsi bácsi 85 alkalommal viselhette a magyar válogatott mezét, ezeken a találkozókon 84 gólt szerzett. A későbbiek során még négyszer spanyol válogatott is volt. Edzőként legnagyobb sikerét Athénban érte el, ahol 1971-ben a BEK döntőig vezette a Panathinaikosz csapatát. 1993-ban négy mérkőzésen a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

84 gólja a magyar válogatott színeiben utolérhetetlennek tűnik, és a mai napig ő az egyetlen labdarúgó, aki BEK (vagy BL) döntőben (Real Madrid – Eintracht Frankfurt 7-3) négy gólt szerzett. Rajta kívül még azt sem mondhatta el senki magáról, hogy két BEK döntőn is legalább három gólt szerzett. Nem véletlen, hogy imádott csapatában, a Budapest Honvédban már soha többé senki sem játszhat 10-es mezben, miután klubunk visszavonultatta ezt a mezszámot.

 

Az évforduló alkalmából ma megemlékezést tartottak a Bozsik Stadionnál található Puskás emléktábla előtt, ahol Kispest Önkormányzata, Burány Sándor Kispest országgyűlési képviselője, a Puskás Ferenc Alapítvány, a Magyar labdarúgó Szövetség, és a Bp. Honvéd képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.

 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Deleted video - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!