aktuális híreink

MK: Négy közé jutásért

Bp. Honvéd – Debreceni VSC

2018-03-13 11:09:08

Szerdán a Magyar Kupa 10. fordulóját rendezik, a csapatok a négy közé jutásért játszanak. Az első találkozót holnap a Bozsik Stadionban rendezik, a visszavágóra április 4-én kerül sor Debrecenben.

A Magyar Kupában először 1926-ban mérte össze erejét a Kispest és a Debreceni VSC. A találkozót a Hungária úti MTK-pályán rendezték. A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el, a piros-feketék Szabó L. és Fürstner góljaival 2-1-re nyertek, a Loki Molnár révén 11-esből szépített.

1994-ben kettős győzelemmel jutottunk tovább, Debrecenben 1-0-ra, a Bozsik Stadionban 3-0-ra nyertünk. Pisont István az NB III-as csapat jelenlegi edzője igen aktív volt, a négy gólból három az ő nevéhez fűződik.

2007-ben a döntőben találkozott egymással a két együttes. A Szusza Stadionban rendezett finálé 2-2-es döntetlent hozott, a hosszabbításban sem esett gól, így büntetőrúgásokkal dőlt el a kupa sorsa. A siker kovácsa az Supka Attila volt, aki jelenleg is a csapat edzője.

Egy évvel később Supka Attila újra a döntőig vitte a csapatot, a döntőben azonban már nem ő ült a kispadon, talán ennek is köszönhető, hogy az első meccsen, a Bozsik Stadionban már eldőlt a kupa sorsa a Loki javára, mert a piros-fehérek 7-0-ra nyertek, a visszavágó már formalitás volt, a Debrecen azt a meccset is megnyerte 2-1-re.

Utoljára 2010-ben az elődöntőben találkozott egymással a két gárda, a Bozsik Stadionban 1-1-lett az eredmény, a visszavágót a DVSC nyerte 2-1-re.  


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
HEMI CHAT - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!