aktuális híreink

Fiatalok a keretben

Január 9-én Vécsei, Baráth, Czár, Moga, Vernes és Erdélyi is a felnőtt csapatnál kezdi a felkészülést.

2012-01-03 15:27:22

Supka Attila hat fiatalnak ad lehetőséget a tavaszi felkészülés során, hogy beverekedje magát a felnőttek közé. A döntés hátteréről a vezetőedzőt kérdeztük.
- Képességeik meg vannak, ahhoz hogy a kerettagságot, vagy a csapatba kerülést kiharcolják. A lehetőséget megadjuk nekik, a többi rajtuk múlik. Bízom benne, hogy élni fognak az alkalommal – mondta a vezetőedző.

Czár Richárd már az év végén is a felnőttekkel készült, és mivel a szakvezetés elégedett volt vele a tavasszal is számítanak a középpályásra.
- Amikor megtudtam, hogy a felnőtt csapattal kezdem a felkészülést nagyon megörültem. Az edzőmeccseken nyújtott teljesítményemmel szeretném bizonyítani, hogy helyem van a keretben.

Erdélyi László ugyan már csereként játszott az NBI-ben, ennek ellenére teljesen új fiúnak számít a keretben. Az elmúlt időszakban bokasérülés miatt nem játszhatott, de mára már rendbe jött és alig várja a hétfői edzést.
- Nagyon örülök a lehetőségnek. Szeretnék minél jobban szerepelni, és a legtöbbet kihozni magamból. Fontos, hogy sérülésmentes legyen a felkészülésem. Nagyon szeretnék újra pályára lépni NBI-es meccsen.

A 18 éves Vécsei Bálint a Magyar Futball Akadémia növendéke, a korosztályos válogatott alap embere. A 185 cm magas középpályás fizikai mutatói, technikai tudása és játékkészsége alkalmassá tette, hogy az NBI-es keret tagja legyen. 2011. május 11-én a Győri ETO ellen (0-3) már bemutatkozott az első osztályban. Eddig összesen 3 NBI-es meccset játszott a felnőtt csapatban. A 2009/10-es szezonban az MLSZ az év utánpótlás (U17) labdarúgójának választotta.

Erdélyi László Vécseihez hasonlóan a Győr ellen már pályára lépett a felnőttek között.
A 18 éves csatár agresszív, gólerős játékával hívta fel magára a figyelmet. 2009-ben az U17-es bajnokság gólkirálya lett. Tagja volt annak a csapatnak, amely 2010-ben megnyerte a Puskás-Suzuki Kupát.

Moga Sergiut egy súlyos sérülés akadályozta meg abban, hogy bejátssza magát a csapatba. 2011. február 26-án az MTK ellen mutatkozott be az NBI-ben, egy súlyos sérülés miatt azonban le kellett cserélni. A fiatal védő oldal- és keresztszalag-szakadást szenvedett, ami fél év kihagyást jelentett számára. Sérülése előtt állandó tagja volt a román korosztályos válogatottnak.

Czár Richárd szintén az akadémián nevelkedett. 2010. november 26-án a Vasas ellen játszotta első NBI-es mérkőzését. A bal oldalon lehet hasznos tagja a csapatnak. Többi társához hasonlóan ő is korosztályos válogatott. Nevéhez fűződik az első akadémista által szerzett gól, Siófokon talált a hazaiak hálójába.

Vernes Richárd a 2010/11-es siófoki évzáró mérkőzésen játszotta első NBI-es meccsét.
A támadó középpályás 2011. június 30-án játszott a Vasast 4-0-ra legyőző csapatban, de sérülés miatt le kellett cserélni. Talán mondani sem kell, hogy Ricsi is tagja a korosztályos válogatottnak.

A kiszemeltek közül egyedül Baráth Botond nem mutatkozott még be az NBI-ben. A jó képességű védő a jobb oldalon és belül is jó teljesítményre képes. Az NBII-es csapat oszlopos tagja. Mogához hasonlóan Botond is egy sérülés miatt maradt le a kerettagságról, egy edzőmeccsen külboka-repedést szenvedett.

honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!