aktuális híreink

Marco Rossi aláírt

A vezetőedző 2014. június 30-ig szerződést hosszabbított

2013-05-16 16:59:54

A Budapest Honvéd vezetőedzőjét továbbra is Marco Rossinak hívják. Az olasz mester egy évvel, 2014. június 30-ig meghosszabbította szerződését a Honvéddal.

Rossi játékosként - tizenkilenc éves korában - a Torino csapatában mutatkozott be a Seria A-ban. Később megfordult a Bresciában és a Sampdoriában is, ahol olasz kupát nyert. Idegenlégiósként a mexikói America és a német Eintracht Frankfurt csapatában játszott. 2004-ben megszerezte az UEFA Pro-licencet. Edzői karrierjét, pályaedzőként a görög első osztályú Panahaiki csapatánál kezdte, majd olasz alsóbb osztályú csapatoknál dolgozott. 2012 nyarán került Kispestre. A Honvédnál rögtön nagy feladat várt rá, hiszen az Európa Ligában albán, majd orosz ellenfél várt csapatára. A rövid felkészülési idő ellenére Rossi kiváló munkát végzett. Az albán Flamurtarit kettős győzelemmel, kapott gól nélkül búcsúztatta csapatunk. A nemzetközi porond után hazai szinten is remekül helytállt a csapat. A bajnokságban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a gárda, aminek köszönhetően a mieink a bajnoki hajrában - hosszú évek után újra - a dobogóért küzdhetnek.

A megállapodás aláírása után Marco Rossi a következőket nyilatkozta honlapunknak: - Örültem és az eddigi munkánk elismerésének tekintettem, hogy újabb szerződés ajánlatot kaptam a Honvédtól. A szerződés szakmai kihívást jelent számomra. Az elkezdett munkát szeretném folytatni, hiszek a Honvéd fiatal játékosaiban és bízom benne, hogy a labdarúgókkal párhuzamosan én is tovább tudok fejlődni.

Fontos faktor volt a döntésemnél a szurkolók szeretete, akik egész évben azt éreztették velünk, hogy jó úton halad a munkánk. Remélem, hogy a következő három meccsen is segítségünkre lesznek. Jövő évben ugyanúgy, vagy még jobban szükségünk lesz a támogatásukra. Bízom benne, hogy meg tudunk felelni a vezetőség, és a szurkolók elvárásainak.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Vendégségben a Vass Lajos Általános Iskolában - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!