aktuális híreink

A gyakorlás a lényeg

Az alvásra is jutott ideje az Ahmat ellen betaláló David N’Gognak

2019-01-22 19:08:00

David N’Gog szerezte a Budapest Honvéd FC (vezető) gólját az orosz Ahmat Groznij elleni felkészülési mérkőzésen, így ezúttal a francia támadót kértük meg arra, hogy foglalja össze az együttes napját.

„A reggeli és a megbeszélés után már indultunk is a felkészülési meccsre, hiszen ezúttal délelőtt léptünk pályára – kezdte David N’Gog. – Egy egyes döntetlent játszottunk egy jó orosz csapat ellen, bár ilyenkor nem az eredmény a legfontosabb. A lényeg, hogy játszottunk, gyakoroltuk a védekezést, a támadásokat. A délelőtti meccs után a szerdai előtt kedd délutánra pihenőt kaptunk. Ilyenkor általában alszom, de a masszázsszobában is rendszeres vendég vagyok, illetve filmeket nézek. Szerdán ismét meccsünk lesz, azonban ez nem gond, része a felkészülésnek, megfelelő állapotban vagyunk, és azon dolgozunk, hogy jó formába lendüljünk.”

 

A nap legjobb/legviccesebb momentuma:

„Egyértelműen a meccs volt a legjobb, hiszen játszhattam, és minden nap az a legjobb dolog, amikor focizhatok. Negyvenöt percet töltöttem a pályán, jó érzés volt, és persze az is örömmel töltött el, hogy gólt szereztem.”



honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontja - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!