aktuális híreink

A szükséges alapossággal

Hétfő délelőtt edzett utoljára a Rabotnicski elleni meccs előtt a Honvéd.

2018-07-16 12:45:00

Ugyan nem a mérkőzés időpontjában, hanem délelőtt, de megtartotta utolsó gyakorlását a kulcsfontosságú Európa-liga-mérkőzés előtt a Budapest Honvéd FC együttese. Csapatunk 2–1-es hátrányból várja a macedón Rabotnicski elleni visszavágót, s a gárda eltökélt célja, hogy a szkopjei vereség ellenére kivívja a továbbjutást.

A hétfő délelőtti edzésen ennek megfelelően főleg a támadásvezetést gyakorolta a Honvéd – a tréningen már a tervezett kezdőcsapat tagjai rohamoztak –, hiszen a továbbjutáshoz mindenképpen gólt kell lőni. Persze Supka Attila edző a megbeszélés során a védekezésbeli hibákra is felhívta a figyelmet, mivel fontos lenne, hogy kapott gól nélkül tudja le a Honvéd a visszavágót. A támadások befejezése mellett a szabad- és a szögletrúgásokat is gyakorolta az együttes, láttunk néhány szép gólt – Danilo még egy látványos ollózást is bemutatott –, remélhetőleg ezekből keddre is jut majd.

A Honvéd délután tart sajtótájékoztatót a mérkőzés kapcsán, míg a Rabotnicski sajtótájékoztatót követően a keddi találkozó időpontjában, 18 órától edz a Bozsik Stadionban.

A találkozó az UEFA 2013-as, két mérkőzésre érvényes büntetése miatt zárt kapuk mögött zajlik majd – vendégszurkolók sem érkeznek –, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Amennyiben a Honvéd továbbjut, a következő körben már a szurkolók is ott lehetnek a lelátón.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
HEMI CHAT - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!