aktuális híreink

Budapest Honvéd FC–SV Mattersburg

2–0-ás félidő után 3–2-es vereséget szenvedtünk

2019-03-22 15:07:00

A válogatott szünet alatt sem marad meccs nélkül a Budapest Honvéd FC, csapatunk az osztrák bajnokságban hetedik helyen álló SV Mattersburggal mérkőzik Lipóton. Az együttesből hiányzik a négy válogatott, a felnőtteknél szereplő Gazdag Dániel és Holender Filip, illetve az U19-es válogatott Szendrei Norbert, illetve Temesvári Attila. Továbbá kihagyja a találkozót kisebb sérülés miatt Danilo, Eke Uzoma, a szerződést hosszabbító Batik Bence, Banó-Szabó Bence és Zakaria Beglarishvili. A keretben az U19-es gárda négy tagja is helyet kapott – ők hétközben is a felnőttekkel készültek –, s a tervek szerint a második félidőben pályára lépnek majd.

 

1. perc: elkezdődött a mérkőzés, a Honvéd sárgában, a Matterburg bordóban lép pályára.

3. perc: N'Gog lövését védte Casali kapus, a kipattanó labda Tischlerhez került, aki 18 méterről az üresen maradt kapuba ívelt. 1–0

7. perc: Ertlthaler került ígéretes helyzetbe a jobbösszekötő helyén, de a partjelző lest jelzett.

14. perc: a Mattersburg végezhetett el szögletet a bal oldalról, de a beadás nem jelentett veszélyt.

20. perc: Mezghrani jobb oldali beadására a hosszún Kukoc érkezett, aki 14 méterről, ballal, kapásból fölé bombázta a labdát.

24. perc: Kamber passzolt a térfél közepén helyezkedő Ben-Hatirához, aki átvette a labdát, majd a védők között kilépő Tischler passzolt, támadónk pedig a kifutó kapus felett 11 méterről a hálóba emelt. 2–0

34. perc: N'Gog labdaszerzése után Kukoc ívelt középre, de Casali zsákmánya lett a beadás.

35. perc: Ertlthaler húzott el a jobbösszekötő helyén, de középre passzolt labdáját Lovric elcsípte.

37. perc: Prosenik lőtt tizenhét méterről, a labda jóval a kapunk felett hagyta el a játékteret.

45. perc: véget ért az első félidő, csapatunk jobban játszik a Mattersburgnál, és megérdemelten vezet.


46. perc: kezdődik a második félidő, Horváth, Fousseni, Zvara, Irimiás és Májer lépett pályára csereként, míg az ellenfélnél Prosenik helyett Pusic állt be a szünetben.

55. perc: Mezghrani csúszott be az alapvonaltól három méterre, Sanchez a földre került, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt.

56. perc: a büntetőt Pusic a jobbra vetődő Horváth felett a kapu közepébe lőtte. 2–1

58. perc: Fousseni hosszú indítása után Májer indult meg belefé az alapvonal közelében, belőtt labdája után felszabadított a védelem, de Hefflerhez került a labda, lövését Casali védte.

60. perc: Grgic ugrott ki a leshatáron, beadását pedig a második hullámban érkező Kuen lőtte a bal felső sarokba. 2–2

62. perc: Májer húszméteres lövése a bal alsó sarok mellett hagyta el a játékteret.

68. perc: jobb oldali Mattersburg-szöglet után Rath csúsztatott hat méterről a kapunkba. 2–3

72. perc: Mezghrani beadását kifejelték a védők, Kukoc beívelése pedig Casali kapus zsákmánya lett.

74. perc: Májer passzolt Tischlerhez, aki húsz méterről lőtt, de Casali könnyedén védett.

79. perc: Rath helyett Kartky lép pályára.

81. perc: Kukoc bal oldali beadását az érkező Májer elől fejelték szögletre a védők. A szögletet is Kukoc ívelte be, Kálnoki-Kis hatméteres, jobb alsó sarokba tartó fejesét Casali hárította.

85. perc: Kálnoki-Kis felívelése után Májer vette át a labdát, majd nyolc méterről, kissé éles szögből lőtt, Casali szögletre mentett.

88. perc: Mezghrani jobb oldali szabadrúgása után az érkező Fousseni elől mentettek szögletre a védők.

89. perc: Mezghrani ívelt a hosszú oldalra, a jobbösszekötő helyén üresen érkező Kálnoki-Kis hat méterről, kapásból lőtt mellé.

90. perc: a játékvezető lefújta a mérkőzést.

 

Budapest Honvéd FC–SV Mattersburg (osztrák) 2–3 (2–0)

Lipót, zárt kapuk mögött

Vezette: Kovács Gergely (Kóbor, Király)

Gólszerző: Tischler (3., 24.), ill. Pusic (56. – tizenegyesből), Kuen (60.), Rath (68.)

Honvéd: Gróf (Horváth A., a szünetben) – Lovric, Kamber (Fousseni, a szünetben), Kálnoki-Kis – Mezghrani, Nagy G. (Zvara, a szünetben), Heffler, Ben-Hatira (Irimiás, a szünetben), Kukoc – Tischler, N’Gog (Májer, a szünetben)

Mattersburg: Casali – Ortiz, Erhradt, Grgic, Renner (Wohlmuth, 79.), Rath (Kartky, 79.), Salomon, Ertlthaler, Sanchez, Prosenik (Pusic, a szünetben), Kuen


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!