aktuális híreink

„Büszkék lehetünk erre a csapatra”

Az 5. helyen végzett az NB III Közép csoportjában Pisont István együttese

2019-06-02 20:33:00

A már bajnok Szeged-Grosics Akadémia (gyulai) otthonában lépett pályára az NB III Közép csoportjának utolsó fordulójában a Budapest Honvéd-MFA együttese. Pisont István csapata ötödikként várta a találkozót, s a mieink számára az volt a kérdés, hogy a 4–6. helyek közül melyiket szerzi meg végül a gárda, amely egy szezonnal korábban kilencedikként futott be.

A vasárnapi találkozó bő félórát követően szerzett vezetést az éllovas, amely a szünetben is előnyben volt, a második félidő elején viszont Markos Marcell révén egyenlített a Honvéd. A folytatásban azonban a házigazdák akarata érvényesült, a második játékrész derekán a Szeged öt perc alatt lőtt hármat, ezzel pedig eldöntötte a három pont sorsát.

„Sok helyzete volt az ellenfének, de a második félidőben visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk, akkor úgy éreztem, hogy fel tudunk állni, aztán kaptunk egy szerencsétlen gólt – kezdte Pisont István. – És még akkor is volt sanszunk, 2–1-nél Novák Richárd került ziccerbe, a helyzet kimaradt, kaptunk még egy gólt, majd a negyediket is, így eldőlt a mérkőzés. Sok egyéni hibánk volt, kicsit meg kellett kavarni a posztokat is. A fiatalok közül szombaton többen még Győrben játszottak korosztályos bajnokit, s figyelembe kellett venni, hogy kire számíthatok kilencven, vagy éppen negyvenöt perc erejéig. Ezzel együtt is lehetett volna szorosabb a meccs, de a gyorsan kapott gólok lelkileg megtörték a csapatot.”

A vereség ellenére a Honvéd-MFA együttese maradt az ötödik helyen (utóbb kiderült, a győzelemmel sem sikerült volna előre lépni), mivel a hatodik Rákosmente is kikapott. Pisont István csapata 30 mérkőzésen 43 pontot szerzett, és a 13 gólos Májer Milán révén a mieink adták a góllövőlista harmadik helyezettjét.

„Büszke vagyok az ötödik helyre, szép és eredményes szezont zártak a gyerekek, ősszel nyolc-, a tavasz elején ötmeccses veretlenségi sorozatunk volt, Májer Milu harmadik lett a góllövőlistán – folytatta Pisont István. – Milán, Banó-Szabó Bence, és a többi visszajátszó is sokat segített nekünk, ahogyan az U19-ből érkezők is, mi pedig hozzájárultunk ahhoz, hogy a kevesebbet lehetőséget kapó, sérülésből visszatérő NB I-es kerettagok meccsterhelést kapjanak. Nagyon jó volt a közös munka az első csapat és az akadémia szakmai stábjával, köszönöm mindenkinek a segítséget, az egész éves munkát, büszkék lehetünk erre a csapatra!”

  

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 30. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Szeged-Grosics Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 4–1 (1–0)

Gyula

Vezette: Szabó Levente (Skover P., Katona B.)

Gólszerző: Szabó P. (33., 72.), Bata (67.), Andorka (69.), ill. Markos (57.)

Szeged: Szántai – Coroian, Horváth M., Germán, Zvara D., Szabó P., Moga, Zabari (Erdei, 58.), Manga (Achim, 64.), Andorka (Cigan, 70.), Bata

Vezetőezdő: Janeiro Joao Pedro De Oiveira

Honvéd: Tomori – Soltész, Horváth R., Király O. (Irimiás, a szünetben), Szeles (Markos, a szünetben), Darabont, Borovsky, Nagy B. (Kóródi, 77.), Pisont P., Norvák R., Rózsahegyi

Vezetőedző: Pisont István


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!