aktuális híreink

Címvédő iskolások

Idén is megrendezésre került a Tichy-kupa

2019-05-17 11:24:00

A Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) immár 9. alkalommal rendezte meg a Tichy-kupát. A torna célja, hogy egy délutánra amatőr játékosok, iskolai csapatok vehessék birtokba a Bozsik Stadiont, illetve tehetségek felfedezése a Honvéd számára. Visszatekintve a kupa múltjára, több olyan játékost is találunk, aki korábban itt tűnt fel, legismertebb közülük Herjeczki Kristóf és Bíró Ákos.
A Tichy-kupát idén a Bozsik Stadion építése miatt a Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontjában rendezték még. A 10-11 éves korosztálynak kiírt serlegért 8 iskolai csapat versengett, a mezőny pedig teljesen megegyezett a tavalyival. Mivel a résztvevőkön kívül is van érdeklődés a kupa iránt, a szervezők létszámemelésen gondolkodnak jövőre.
Az elmúlt években két kispesti iskola, a Bólyai és a Kós rivalizálása volt jellemző a kupára, de tavaly megjelent a színen a pesterzsébeti Gyulai iskola és újoncként meg is nyerte a tornát. Idén címvédőként érkeztek és a torna végeztével ismét boldogok lehettek. A Tichy-kupa döntőjében a Gyulai István iskola a wekerlei Kós Károly iskola csapatával mérkőzött, az eredmény egy élvezetes mecsen 5–4 lett a piros mezeseknek, így újra a 20. kerületbe került a kupa.

A kupa díjátadására hagyományosan egy-egy hazai Honvéd-meccs szünetében került sor, most a DVTK elleni találkozón történt meg a serlegek átadása.  Az aranyérmeket Garaba Imre négyszeres bajnokunk adta át, az ezüstérmeket Koncsik Tibor a KLTE elnöke, a bronzérmeket Lévay András KLTE tag, a gólkirályi trófeát Kaszás Kálmán KLTE elnökségi tag, a legjobb kapus díját pedig Kimmel Zsolt KLTE elnökségi tag.

A KLTE vezetése ezúton fejezi ki köszönetét minden önkéntes segítőnek a kupán végzett munkájáért, illetve és Kispest Önkormányzatának az ajándéktárgyakért.



A 2019-ES TICHY-KUPA VÉGEREDMÉNYE

1. Gyulai István Ált. Iskola, Pesterzsébet 2. Kós Károly Ált. Iskola, Kispest 3. Kastélydombi Ált. Iskola, Pestszentimre 4. Reménység Katolikus Ált. Iskola, Kispest, 5. Gábor Áron Ált. Iskola, Kispest, 6. Ady Endre Református Iskola, Kispest 7. Bólyai János Ált. Iskola, Kispest 8. Karácsony Sándor Református Ált. Iskola, Kispest

Gólkirály: Hunya Ákos (Kós iskola), 10 gól

Legjobb kapus: Schindler Dávid (Karácsony Sándor Iskola)


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!