aktuális híreink

Ez már a negyedik!

Továbbra is hibátlan az NB I-ben az első idegenbeli sikerét szerző Honvéd.

2018-08-12 21:08:00

Noha David N’Gog ezúttal még csak nézőként volt jelen a Budapest Honvéd aktuális bajnokiján, de a héten igazolt támadó vélhetően elégedetten konstatálta, hogy új csapata kezdte jobban a Mezőkövesd elleni találkozót.

S bár egy gyors kövesdi kontránál Baráth Botondnak kellett mentenie, a mérkőzés jobbára a házigazda térfelén folyt, ami örömteli volt, hiszen azt jelentette, hogy a Honvéd támad többet, ráadásul ha Gróf Dávid kapuja felé néztünk, akkor az éppen lenyugvó nap vakította ki a szemünket az első fél órában.

A mérkőzés első harmadában előbb Tomás Pilik lövése vágódott szögletre egy védőről, majd Holender Filip kísérlete szállt mellé, aztán a 27. percben jött az addigi legnagyobb (Honvéd-)helyzet: Vadócz Krisztián tüzelt a tizenhatos előteréből, Dombó Dávid pedig látványos mozdulattal tolta ki a labdát.

Az első félidőből hátralevő szűk húsz percben is a Honvéd dominált, Heffler szöglete után Myhailo mentett Vadócz elől, majd Holender lövése kötött ki Dombó kezében. Okkal bíztunk tehát abban, hogy a második félidőben megszületik az áhított vezető gól.

A szünetben a sérülés miatt hiányzó Gazdag Dániel passzolgatott a pályán kisfiával, majd jöhetett a második félidő, amelynek már a hatodik percében megszerezte a vezetést a Honvéd: Vadócz Krisztián ugratta ki a saját térfeléről induló Holender Filipet, aki egy az egyben vezette a labdát Dombó Dávidra, eltolta mellette, majd a kapuba gurított, 1–0 a Honvédnak!

A gólt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, a Mezőkövesd igyekezett mindent megtenni az egyenlítésért, csapatunk védelme azonban jól zárt, ráadásul a Honvéd-támadásokban is benne volt a gólveszély.

A hajrában Supka Attila érthetően a biztos védekezést helyezte előtérbe, Tomás Pilik helyett érkezett Djordje Kamber, így ráadásul egy friss ember szállt be a hajrára, miközben a Mezőkövesd edzője, Kuttor Attila a korábban a Honvédnál is megforduló André Alvest küldte pályára, hátha a brazil támadó tud segíteni a házigazdán.

A 86. percben Szakály Dénes távoli lövésénél védett nagyot Gróf Dávid, a hátralevő négy plusz négy percben már nem akadt komoly lehetősége a Mezőkövesdnek. Ami azt jelentette, hogy a Honvéd 1–0-ra győzött, így a mieink megszerezték első idegenbeli győzelmüket, a csapat pedig továbbra is száz százalékos az NB I-ben.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!