Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Fantasztikus élmény”

„Fantasztikus élmény”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Tovább figyelik az angolok Temesvári Attilát, aki tavasszal a Honvédban szeretne bizonyítani

Mint arról beszámoltunk, Temesvári Attila három nap után elhagyta a Budapest Honvéd FC törökországi edzőtáborát, mivel a tehetséges hátvédet az angol Fulham hívta, ahol edzéseken, illetve egy felkészülési mérkőzésen vett részt, sőt, úgy alakultak az angliai napok, hogy a Chelsea is megnézte a 18 esztendős labdarúgót!

„Fantasztikus élmény volt az egész – kezdte a hangjában jól hallható lelkesedéssel Temesvári Attila. – A Fulham U23-as együttesénél kezdtem, ott három edzésen és egy edzőmeccsen vettem részt, és azt a visszajelzést kaptam, hogy maximálisan elégedettek voltak a teljesítményemmel. Az egyik gyakorlás után megkeresett minket a Chelsea, hogy látták a rólam készült videót, ismerik a paramétereimet, és szívesen megnéznének élőben is. Múlt pénteken érkeztem a Chelsea-hez, rögtön az első napon felkészülési mérkőzést játszott az U23-as csapat a QPR hasonló korosztályú gárdájával, az ötödik percben gólt fejeltem és végigjátszottam a találkozót. Hétfőn, kedden további edzéseken, illetve felméréseken vettem részt, szerdán pedig egy egymás közötti edzőmérkőzés várt még rám, de ott is meccsszerelésben voltunk, s vérre ment a játék. A Chelsea-nél is dicsértek, abszolút elégedettek voltak velem, és azzal búcsúztunk, hogy figyelni fognak tavasszal, próbáljak bekerülni a felnőttcsapatba, aztán majd nyáron folytatjuk az egyeztetéseket.”

Temesvári Attila hozzátette, a Chelsea–QPR mérkőzés után az ellenfél is bejelentkezett, így tavasszal ők is figyelik a fiatal védőt, viszont egyúttal hangsúlyozta, most már a Honvéd a fontos, és a sikeres tavaszra szeretne koncentrálni. Hatalmas élménnyel és jókora pozitív töltöttel, ami a hétköznapokon is erőt adhat majd a munkához. Temesvári elmesélte, a Chelsea edzőközpontjában 34 billiárdasztal-simaságú pálya található, egészen különleges élmény volt abban a közegben, a legendás londoni együttes felszerelésében gyakorolni.

„Sokat segített az is, hogy nyár óta felnőttcsapattal készülök, ha maradok az U19-ben, akkor lehet, hogy kapkodom a fejem az iramot illetően, és azt se tudom, merre van előre, de így, hogy fél évet már a felnőttek között edződtem, nem volt akkora a differencia, az ottani 18-19 évesek nagyjából hasonló iramban játszanak, mint nálunk a felnőttek – folytatta Temesvári Attila, akit Supka Attila, a felnőttcsapat vezetőedzője dicsért a Ludogorec elleni felkészülési mérkőzést követően. – Igyekszem majd tavasszal meghálálni a bizalmát a mesternek, és szeretném megmutatni, hogy számíthat rám. Amióta az eszemet tudom, az a célom, hogy bemutatkozhassak az NB I-ben, és most már ezzel az élménnyel a tarsolyomban teszek majd meg mindent ezért.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub