aktuális híreink

Három győzelem

Az U16-os, az U15-ös és az U14-es együttes is nyert a hétvégén

2019-04-30 12:14:00

Sikeres hétvégén vannak túl az utánpótláscsapataink, hiszen ötből négy együttesünk is győzött, egyedül az U17-es gárda kapott ki a DVTK vendégeként, de mondhatjuk, hogy ez belefért, hiszen Farkas Tibor együttese múlt szerdán az MTK otthonában nyert, s négy fordulóval a zárás előtt megszerezte a bajnoki címet.

Az U19-es együttes a Ferencváros vendégeként nyert, míg az U17-es és az U16-os csapat a DVTK otthonában lépett pályára. A Honvéd-kupa-bronzérmes U16-os Honvéd-MFA gólzáporos győzelmet aratott, háromszor annyi gólt szerzett, mint a háromszor betaláló Diósgyőr. Kozma Bence és Benkő László is triplázott, a csapat öt ponttal vezeti a tabellát, szóval jó úton jár a bajnoki cím megszerzése felé.

Az U15-ös és az U14-es együttesünk hazai környezetben szerepelt, csapatink a Kaposvárt fogadták, és gólfesztivált rendeztek, hiszen a két gárda összesen 14 gólt jegyzett, s mindössze egyet kapott. Az U14-es csapata adta a hétvége gólkirályát, László Máté ugyanis négyszer volt eredményes, míg a góllövőlistán második Klausz Milán ezúttal kétszer talált be.

 

U17-ES BAJNOKSÁG, 25. FORDULÓ

DVTK–Budapest Honvéd-MFA 1–0 (1–0)

Miskolc

Vezette: Szabó Péter (Kovács Z., Vadon T.)

Gólszerző: Tóth B.

Honvéd: Megyeri – Kovács V., Horváth M. (Buna, a szünetben), Eördögh, Bocskay, Kocsis D. (Ulbert, 61.), Németh B. (Molnár R., 61.), Bónus (Sikorszki, 61.), Csányi, Fazekas, Kovács D.

Vezetőedző: Farkas Tibor

Farkas Tibor: – A mérkőzés kezdetétől a mi akaratunk érvényesült. Taktikusan, fegyelmezetten játszott a csapat. Ellenfelünk helyzet nélkül tudta le a mérkőzést, viszont egy óriási védelmi figyelmetlenségből gólt szerzett. Hiába dolgoztunk ki helyzeteket, ezeket nem tudtuk gólra váltani, így elveszítettük a tavaszi veretlenségünket.

 

U16-OS BAJNOKSÁG, 25. FORDULÓ

DVTK–Budapest Honvéd-MFA 3–9 (2–3)

Miskolc

Vezette: Orosz János (Gáti Cs., Búzás A.)

Gólszerző: Králik, Fercsák, Dunai, ill. Kozma 3, Benkő 3, Zsigmond, Bartha, Horváth D.

Honvéd: Salka – Varga G., Pekár (Szabó B., 28.), Zsigmond, Benczenleitner – Török K., Nyitrai, Bartha (Horváth D., 75.) – Benkő (Kerezsi, 62.), Keresztes (Letenyei, 75.), Kozma (Páll, 75.)

Vezetőedző: Nagy Mihály 

Nagy Mihály: – Kiválóan kezdtünk, korán vezettünk két góllal. Az ellenfelünk gyorsan kiegyenlített két durva hibából, de még a szünet előtt visszavettük az előnyt. A második félidőben nagy fölényben voltunk és szép gólokat lőttünk. Dicséret illeti a gyerekeket, mert fülledt, meleg időben, műfüvön, egy durva csapat ellen értünk el, magabiztos eredményt.

  

U15-ÖS BAJNOKSÁG, 25. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–Kaposvári Rákóczki BFLA 5–1 (3–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Sved Marcell (Németh Zs., Kiss-Németh A.)

Gólszerző: Tarcson, Rácz B., Szabó V., Kiss L., Fehér B., ill. Horváth B.

Honvéd: Illiás – Gera (Tamási, 60.), Nagy Z., Moery (Scsoka, 66.), Tarcson (Patócs, 60.), Szűcs T. (Polák, a szünetben), Kiss L. (Birkás, 48.), Mázsás (Fehér B., 48.), Tuba, Rácz B., Szabó V.

Vezetőedző: Isa Gábor

Isa Gábor: – Már az első percben vezettünk, de sajnos a folytatás nem jól sikerült. Nagyon sok labdát eladtunk kulcspozícióban, amiből az ellenfelünknek sok helyzete akadt. A második félidő ebből a szempontból jobban sikerült, de nagyon sok helyzetet elpuskáztunk.

 

U14-ES BAJNOKSÁG, 25. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–Kaposvári Rákóczki BFLA 9–0 (6–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Boros Róbert (Rajszki T., Róka K.)

Gólszerző: László M. 4, Klausz 2, Mihály B., Varga P., Hajzlinszi

Honvéd: Tóth B. – Koblinger, Sebe, Bezzeg, László M. (Hajzlinszki, a szünetben), Knolmár (Ledacs-Kis, a szünetben), Klausz (Varga P., 51.), Zsigmond (Kis K., a szünetben), Szántó L., Móga, Mihály B. (Szűcs L., a szünetben)

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – A hét elején azt mondtam a srácoknak, hogy szombaton két fontos feladatunk lesz, Jó játékkal legyőzni a Kaposvárt és labdaszedőként győzelemhez segíteni a nagy csapatot a Fradi ellen. Minden szempontból sikeres hétvégét zártunk! Sok időnk viszont nincs az örömre, hiszen a következő héten 2 bajnoki mérkőzés is vár ránk, ahol szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!