aktuális híreink

Itthon lehet javítani

A visszavágón kell kiharconlunk a továbbjutást.

2018-07-11 20:23:00

Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy Szkopje alfája és omegája a Vardar folyó – a Honvéd esetében mindenképpen.

Csapatunk szállása ugyanis száz méterre volt található a várost ketté szelő folyótól (a hotel mellett meg a Vardar Szkopje kézilabdázóinak csarnoka áll), ha pedig elindulunk a víz mentén, előbb eljutunk a II. Fülöp stadionig (ez a nemzeti aréna), majd a vízparti bárokon, éttermeken, és a közeli sétálóutcákon keresztül a Macedón Labdarúgó-szövetség edzőközpontjáig – ahol a Rabotnicski–Honvéd Európa-liga-selejtezőre kerül sor.

Ezzel együtt csapatunk alaposan megismerhette a várost, hiszen az edzésre és a mérkőzésre menet kétféle utat is mutattak a szervezők, s egyiken sem lehetett villámgyorsan eljutni a stadionig, a lényeg azonban az volt, hogy majd a pályán legyen gyorsabb, no meg jobb a Honvéd, mint riválisa.

A szezon első meccsén a Honvéd rögtön felavatta a harmadik számú meznek számító sárgát, így ebben kezdte az együttes a találkozót. S bár az első lövést macedón oldalon jegyezhettük fel, az első félóra legnagyobb lehetősége Danilo előtt adódott, a támadó távoli lövését csak nehezen tudta védeni Bozinovski kapus.

A 34. percben viszont már megszületett az első gól, amit sajnos a Honvéd kapott, Petovski kapott egy jó ütemű kiugratást, és a kifutó Gróf Dávid mellett a kapuba lőtt, így vezetett a Rabotnicski. A vezetés viszont mindössze tizenkét percre korlátozódott, mivel az első félidő hosszabbításában Nagy Gergő bombázott közel 30 méterről a jobb felső sarokba!

A második félidő ismét kiegyenlített játékkal kezdődött, aztán a 60. percben egy bal oldali beadás után Sharkovski lőtt Gróf Dávid kapujába, így ismét a Honvédnak kellett hajtania az egyenlítésért.

Előbb Májer Milánt, majd az ivószünettel egyidejűleg Tonci Kukocot is beküldte Supka Attila, majd az utóbbi beadásából csúsztatott mellé Májer. A hajrában is próbálkozott még a Honvéd, de másodszor már nem sikerült egyenlíteni, sajnos nem volt meg az átütőerő a csapat játékában, ami a második gólhoz kellett volna.

Így végül 2–1-es vereséget szenvedett a Honvéd, viszont egy olyan csapattól kapott ki, amely nem volt jobb az együttesnél, ráadásul sikerült idegenben gólt lőni, szóval minden esély megvan arra, hogy a visszavágón kiharcolja a továbbjutást.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!