aktuális híreink

Jegy- és bérletinformációk

Az első három bajnokiját egyaránt a Bozsik Stadionban játssza a Honvéd.

2018-07-18 15:32:00

Az első, a második és a harmadik fordulóban is a Bozsik Stadionban játszik a Budapest Honvéd FC az OTP Bank Ligában, a héten pedig már kaphatók a belépők az első bajnokira, s természetesen továbbra is lehet bérletet vásárolni. A július 21-i találkozó 20:15 órától kezdődik.

Csapatunk az 5. fordulótól kezdve az MTK stadionjában játssza a hazai mérkőzéseit, és ideiglenes otthonunk befogadóképessége jóval alacsonyabb, mint a Bozsik Stadioné, illetve feleannyi pénztárral rendelkezik, ezért duplán érdemes a bérletet kiváltani, hiszen sajnos nem jut majd mindenkinek belépő a komolyabb rangadókra, továbbá bérlettel jóval gyorsabb a bejutás, és elkerülhető a sorban állás. A bérlet megvásárlása 20 százalékos kedvezményt jelent, ahhoz képest, ha minden hazai mérkőzésre egyesével megvennénk a belépőket, valamint 10 százalék kedvezményt biztosít a Honvéd FC ajándékboltjában kapható termékek árából.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban sokkal kulturáltabb feltételek várják majd szurkolóinkat, akik az egész létesítményben fedett, ülőhelyekkel ellátott lelátóról nézhetik a Budapest Honvéd FC mérkőzéseit. Ezen felül egy 250 fős VIP szektor is várja majd szurkolóinkat, ahol személyesen találkozhatnak, illetve közös képeket is készíthetnek pihenőjüket töltő NB I-es játékosainkkal. Továbbá 12 fős skyboxok is bérelhetők majd mérkőzéseinkre, catering szolgáltatással.


A Bozsik Stadionban található pénztárak nyitvatartása:

Július 19., csütörtök: 17:00–19:00

Július 20., péntek: 16:00–19:00

Július 21., szombat: 16 órától

A pénztárakban a Haladás és a Kisvárda elleni mérkőzésekre is lehet belépőt venni.


Az MTK stadionjába megváltott bérletek az alábbi helyekre érvényesek a Bozsik Stadionban:

– B1–B3 szektor: Kispest álló szektor

– A1–A2, A8–A9 szektor: Családi „B” szektor

– A3–A7, B4–B9 szektor: Tribün „B” szektor

– a VIP-bérletesek a Rubin páholyban foglalhatnak helyet


Az Új Hidegkuti Nándor Stadion szektorbeosztása:

A B1–B3-as zónák váltják majd ki a Bozsik Stadion Kispest szektorát.

Az A1–A2-es és A8–A9-es zónák funkcionálnak majd a Családi szektorként.

Az A3–A5-ös, az A6–A7-es, valamint a B4–B9-es zónák pedig Kiemelt szektorként működnek.

Ezen felül egy 250 fő befogadására alkalmas VIP szektor is várja majd a szurkolóinkat. 

A V1–V4-es szektorokban az ellenfél szurkolói válthatnak jegyeket.

Bérletárak 2018–2019:

Bérlettípus:
Teljes árú:
Nyugdíjas/diák:
Kispest (B1–B3) szezonbérlet
23 000
10 250
Kispest (B1–B3) őszi bérlet
13 500
5 750
Családi (A1–A2, A8–A9) szezonbérlet
23 000
10 250
Családi szektor, őszi bérlet
13 500
5 750
Kiemelt (A3–A7, B4–B9) éves bérlet
34 000


Kiemelt (A3–A7, B4–B9) őszi bérlet
19 900


VIP szezonbérlet
68 000


VIP őszi bérlet
40 000


10 éves kor alatti gyermekek számára továbbra is 800 Ft-os regisztrációs bérlet váltható a Kispest, Családi és Kiemelt szektorokba.

Jegyárak 2018–2019:

Diák, nyugdíjas: 800 ft (csak a Kispest és a Családi szektorokba váltható)

Kispest (B1-B3), Családi (A1–A2, A8–A9) szektorok: 1690 Ft (online vásárlás esetén: 1590 ft)

Kiemelt (A3–A7, B4–B9) szektorok: 2490 Ft (online: 2390 ft)

VIP: 5000 ft (online: 4900 ft)

Gyermekjegy: 10 éves kor alatt, a Kispest, Családi, Kiemelt szektorokba váltható: 0 ft

Online jegyvásárlás klubkártyával: meccsjegy.mlsz.hu

Skybox bérlés: 

12 fős skybox ellátás nélkül: 100 000 ft/mérkőzés

12 fős skybox, 4 db VIP parkolóval és korlátlan catering szolgáltatással és italcsomaggal: 250 000 ft/mérkőzés



honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!