aktuális híreink

Jó tanulók, jó sportolók

Az U16-os csapat mindenben a legjobb akar lenni

2019-06-21 15:52:00

Nagy Mihály vezetőedző bajnoki címet nyert az U16-os korosztállyal a 2018–2019-es szezonban, a szakemberrel pedig arról beszéltünk, hogyan telt a csapat számára az idény, milyen nagy megméretéseken vettek részt, és hogyan küzdötték le a nehézségeket.

 

Mennyire volt nehéz dolgod ezzel a csapattal, amikor elkezdtétek a közös munkát?

Új edzőnek számítottam ennél a csapatnál, hiszen nyáron érkeztem a Magyar Futball Akadémiára – kezdte Nagy Mihály. – Ez az együttes az előző idényben veretlenül nyerte meg az U15-ös bajnokságot. Ennek megfelelően ezekkel a fiatalemberekkel nem volt könnyű megértetni azt, hogy ezentúl sokkal magasabb szinten kell majd teljesíteniük, mint ahogy eddig tették. Hiszen ez a bajnokság egy nyolccsapatos elitbajnokság, melyben nincs egyetlen üresjáratú és könnyű mérkőzés sem, így nagyon nehéz feladat elé nézett a gárda. Amit eleinte a játékosok se nagyon akartak elhinni. Az edzésmunkával és a felkészülési mérkőzésekkel sem volt probléma, alaposan odatették magunkat a felkészülésen. Az első körben hét meccsből hatot megnyertünk egy döntetlen mellett. Akkor kellett megint egy kicsit többet foglalkozni a játékosokkal, mert azt hitték, hogy innentől laza menet lesz az ősz. A második hét mérkőzésből csak hármat tudtunk megnyerni. Azt gondolom, hogy akkor értették meg, hogy teljesen más szinten kell megfelelni, mint az előző szezonban és utána ezzel már nem volt probléma.

Télen veretlenül fordultatok, kilenc győzelemmel a zsebetekben. Mennyire érződött ekkor a játékosokon az eredménykényszer?

Egyáltalán nem befolyásolta a csapatot az, hogy 14 mérkőzés után hat ponttal vezetjük a bajnokságot. Elbizakodottá sem tette őket, hiszen látták, hogy ha esetleg egy kicsit jobban elhiszik, hogy sérthetetlenek, akkor nem feltétlenül alakulnak úgy a dolgok, ahogy elterveztük. Ennek megfelelően edzették végig az egész felkészülést, rendkívül kemény nemzetközi mérkőzéseket játszottunk komoly ellenfelekkel szemben és nagyon jól teljesítettünk. 

A Honvéd-kupán fantasztikus mérkőzésen 1–0-s hátrányból fordítottatok a Maccabi Petah Tikva ellen és végül 4–1-es győzelmet arattatok, ami a bronzérmet jelentette. Kellett-e valamit mondanod a szünetben a játékosoknak?

A Honvéd-kupát szerettük volna megnyerni, de sajnos egy balszerencsésen sikerült mérkőzésen elcsúsztunk és végül a harmadik helyért játszottunk. Látványos mérkőzést vívtunk, melyet akaratos és jó játékkal sikerült megnyernünk. Végig igyekeztünk nyomást gyakorolni az ellenfelünkre. A félidőben is éreztem a srácokon, hogy elszántak és akarják a sikert, a második félidőben pedig pontosabbak voltak, és a csereként beszállók sokat lendítettek az együttes játékán.

Mennyire tudtátok hasznosítani a bajnokságban a Honvéd-kupán szerzett tapasztalatokat?

A kupának óriási jelentősége volt a csapat sikereiben. Tavasszal nagyon komolyan sújtottak bennünket a betegségek, belefutottunk egy hazai vereségbe és egy hazai döntetlenbe is. Nem sokkal ezek után jött a Honvéd-kupa és az izraeli csapat elleni győzelmünk komoly publicitást kapott, ami jelentősen megnövelte a játékosok önbizalmát. Attól kezdve minden meccsre úgy mentek ki, hogy elképzelhetetlennek tartották, hogy őket bárki is meg tudná szorítani. Előtte is dominánsan játszottak, de onnantól még nagyon gólkülönbséggel és megdöbbentően erős játékkal hoztuk a mérkőzéseinket.

Mesélj egy picit arról, hogy milyen jellemek alkotják a csapatot, és milyen a játékosok mentalitása!

Egy nagyon intelligens csapatról van szó, sok a jó tanuló köztük. Ami viszont még érdekesebb, hogy egy év alatt sokukból igazi felnőtt gondolkodású futballista lett. Természetesen sokat lendített ezen, hogy néhányan bemutatkozhattak az U17-es, az U19-es csapatokban, illetve korosztályos válogatottban. Kezdik érezni, hogy nekik egy bizonyos szinten meg kell felelniük. Meg kell felelniük nemzeti szinten, meg kell felelni a saját csapatukban, nemzetközi szinten idősebb korosztályban, és bizony tudatosodott egy-két játékosban, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy viselkednek, mit produkálnak a pályán, mert bizony a kisebb korosztályok példaképnek tekintik őket. A fiatalabb játékosok felnéznek azokra, akik már tévében szerepelnek és a válogatottban játszanak. De ez persze természetes és normális. Ennek megfelelően kell tanulniuk, játszaniuk és a pályán kívül viselkedniük.

Volt-e a csapatnak bármilyen fogadalma, arra az esetre, ha megnyeritek a bajnokságot?

Azt ígérték a játékosok, hogy ha nyerünk, mindenki befesti aranyra a haját. Megígértem, hogy ha ők megteszik, akkor én magam is befesttetem aranyra a hajamat. Eleget is tettem az ígéretnek, bár az én ősz hajamtól az arany festék nem üt el annyira látványosan, mint a segítőmnek, Märtz Márknak, akinek korábban sötét haja volt, most pedig sárga. Ezen kívül ígértem még valamit az egyik játékosunknak, aki notórius késő volt, ezért azt ígértem neki, hogy ha megnyerjük a bajnokságot, akkor kap tőlem egy minőségi órát, hogy többet ne késsen el. Ez az ajándékozás meg is történt június 14-én, egy vízparti évzáró buli keretében, amit a szülők rendeztek a Duna-parton. A gyerekekkel együtt főztük, strandoltunk, fociztunk, röplabdáztunk, nagyon jó volt a hangulat.

Ősztől is te leszel a csapat edzője, akkor már mint U17-es vezetőedző. Mik a terveid?

Azt szeretném elérni, hogy még erősebb legyen a csapatban a konkurencia, mert én annak a híve vagyok, hogy a konkurencia szüli a legtalpraesettebb játékosokat. Hiszen aki talpon marad, az válik jó versenyzővé. Ebben az évben három-négy játékos érkezik a csapathoz és négy-öt játékos távozik az akadémiáról. Biztos vagyok benne, hogy ez a játékosokat még nehezebb feladat elé állítja majd, de nagy jelentősége lesz a fejlődésükben, még erősebbek lesznek lelkileg és szakmailag is. Persze azt még nem tudjuk, hogy miként alakul a bajnokság, a célunk azonban mindig a győzelem. Ezek a fiúk minden játékot, lábtenisz-, sakk-, és kártyapartit, pingpong- és edzőmeccset, egyszóval mindent meg akarnak nyerni. Az eredményességben nagy szerepe van a segítőmnek, Märtz Márknak, aki rendkívül jó viszonyt ápol a játékosokkal, sokat segít nekünk és jó meglátásai vannak. Őszinte segítő, nem rejti véka alá a véleményét, döntéseiért vállalja a felelősséget és én ezt nagyon becsülöm benne. Ha így folytatja, biztosan sikeres jövő vár rá a szakmában.



Mivel Nagy Mihály vezetőedző külön kiemelte Märtz Márk pályaedző segítségét, így őt is megkérdeztük az aranyéremmel záruló szezonról. A segédedzőre nehéz feladat hárult a szezon során. Elmondása alapján sohasem gondolta volna, hogy a közös munka ennyire összekovácsolja a vezetőedzővel.

„Az első időszak csak betanulás volt Nagy Mihály mellett, meg kellett szoknunk egymás stílusát – nyilatkozta Märtz Márk. De azt is hozzátette, év végére sikerrel jártak, olyannyira, hogy a következő szezonban is együtt dolgoznak. Márk úgy tekint saját magára, mint egyfajta közvetítőre a vezetőedző és a játékosok között. – Amikor a vezetőedző élesebb kritikát fogalmaz meg a játékosokkal szemben, igyekeztem tompítani és ez fordított esetben is így volt. Mert a játékosok tisztelik az edzőjüket, sok esetben a felnőttes stílus több kommunikációt igényel.”

Az U11-es vezetőedzőként dolgozó szakvezető elmondta, bár korosztálytól függetlenül mindig jó érzés átvenni az aranyérmet és meghallgatni a We are the champions című számot, úgy véli, U16-os korosztályban országos bajnokságot nyerni már edzőként és játékosként is óriási tett. Märtz Márk szerint a két korosztályt nem lehet összehasonlítani, a felnőttkorhoz közelítő játékosokkal napi szinten is még több feladat van, még jobban oda kell figyelni a csapat megfelelő felépítésére, s fontos, hogy a hétvégéken megvalósítsák azt, amit hét közben gyakoroltak.

Nagy Mihály egyébként rendre kikéri segítője véleményét, akár a kezdőcsapatról, akár az edzésmunkáról van szó, ahogyan ő is támogatja fiatalabb kollégáját a munkában, nem túlzás azt állítani, hogy a mentora Märtz Márknak.

„Segít abban is, hogy a későbbiekben szakmailag olyan szintet érjek el, hogy akár akadémiai korosztály mellett lehessek vezetőedző, amiről egyik legfőbb célom” –jelentette ki Märtz Márk.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!