aktuális híreink

„Karrierem legnehezebb döntése volt.”

Davide Lanzafame minden pillanatban otthon érezte magát a Honvédnál.

2018-07-01 14:50:00

Mint beszámoltunk róla, Davide Lanzafame távozik a Honvédtól és a FTC-nél folytatja pályafutását, a kiváló támadó pedig a búcsú kapcsán elmondta, egyik szeme sír, a másik meg nevet, fantasztikus élményekkel távozik, s élete egyik fontos időszakát zárja le.

Milyen érzésekkel távozik a Honvédtól?

Természetesen szomorú vagyok, hiszen a Honvéd fontossá vált nekem. Legjobban úgy tudnám leírni, hogy egyik szemem sír, a másik nevet. Van bennem egy kis szomorúság, mint egy szakítás után, de ugyanakkor annak örülök, hogy fantasztikus élményekkel és emelt fővel távozom, tudva azt, hogy mindent kiadtam magamból. Úgy zárok le az életemben egy nagyon fontos időszakot, hogy tudom, büszke lehetek rá és hálás is egyben mindenkinek, aki nekem ezt lehetővé tette és támogatott ez idő alatt.

Miért döntött végül a klubváltás mellett?

Bevallom, karrierem legnehezebb döntése volt. A második év után újra feltettem magamnak a kérdést, hogy tudok-e még többet adni ennek a csapatnak, ennek a klubnak. És arra jutottam, hogy ennél több nincs bennem, nem tudok többet adni. A csúcson kell abbahagyni, hogy csak a legszebb emlékek maradjanak meg. Fantasztikus két év volt a számomra és a klub számára is, de egyszer minden véget ér. Boldog vagyok, hogy nyomot tudtam hagyni a Honvéd történelmében.

Melyek a legszebb emlékei a klubnál töltött időszakból?

Most mindenki azt várná, hogy a megnyert címekről beszéljek. De a legszebb az volt, hogy akár a klubról, vagy a játékosokról, vagy akár a szurkolókról essen szó, minden pillanatban otthon éreztem magam. Az első kispesti időszakom után kötelességemnek éreztem, hogy visszajöjjek, mert éreztem, hogy tartozom ennek a közegnek és még többet tudok adni. A legszebb emlék az, hogy külföldiként otthon éreztem magam és hatalmas szeretetet kaptam.

Melyik volt a három legkedvesebb mérkőzése a Honvéd színeiben?

A Videoton elleni „bajnoki döntő”, a gólom a Hapoel Beer-Sheva ellen a Bajnokok Ligájában Izraelben, és a 4–3-as győzelem a felcsútiak ellen.

Milyen érzés lesz a Honvéd ellen pályára lépni?

Mindig nagyon nehéz és érzelmekkel teli lesz. Tudom, hogy nagyon sok ember csalódott bennem a döntésem miatt. De erre csak annyit szeretnék mondani, hogy én mindig mindenkit tiszteltem Kispesten, és remélem, tudtam annyit adni a klubnak és a szurkolóknak, hogy idővel majd a csalódott és dühös szurkolók is újra a szép közös pillanatokra gondolnak vissza velem kapcsolatban.

Eppel Márton azt mondta, hogy később majd szívesen játszana újra a Honvédban. Önt láthatjuk-e még Honvéd-mezben?

Hatásvadász dolog lenne azonnal rávágni, hogy igen. Az életben soha ne mond, hogy soha. Erre a kérdésre inkább úgy válaszolnék, hogy hálás vagyok, mert magamra húzhattam a kispesti címeres mezt. Továbbá csapattársaimmal együtt kaptam egy kis szeletet a Honvéd hatalmas történelméből, és örömet tudtunk okozni a kispesti szurkolóknak a szürke hétköznapokban.

Búcsúzól mit üzenne a szurkolóknak?

Amikor megérkeztem, az első naptól kezdve nagyon nagy szeretetet kaptam. Bevallom, a két év alatt voltak nehéz időszakok, a közelemben lévő emberek segítsége mellett nagyon sokszor a szurkolók szeretete segített átvészelni ezeket. A bajnokság megnyerése egy csodálatos dolog volt, de utána jött a nagyon nagy törés, Marco Rossi elment a klubból. Elismerem, nagyon amellett voltam akkor, hogy én is távozni akarok a klubból. És erre meg is volt a lehetőség, de végül Hemingway úr és én is úgy döntöttünk, hogy nekivágunk a következő évnek is. Nagyon nagy szerepe volt ebben a szurkolóknak, de ez mind a két félnek nagy lemondással járt, amit azonban kárpótolt a szurkolók felém és a klub felé áradó szeretete. Ha kicsit visszatekintünk, az első kispesti időszakom után azért tértem vissza, mert hálás voltam annak a klubnak, amely életem legnehezebb időszakában mellettem volt. Éreztem, hogy nekem itt küldetésem van és tartozásom. Ekkor már több kedvező ajánlatom, de emiatt mégis újra a Honvédot választottam. A klub mindent megmozgatott azért, hogy engem megszerezzen. Egy évre jöttem volna, de végül belementem egy hároméves szerződésbe annak érdekében, hogy a klubbot ne csak a teljesítményemmel, hanem majd egyszer az eladásommal is segíthessem, bár ez nagy kockázat volt nekem. Ha mindenki a szívére teszi a kezét, legbelül tudja, hogy néha vannak pillanatok, amikor az embernek kicsit önzőnek kell lennie, és gondolnia kell a családjára, a karrier utáni időszakra is. A családom és a feleségem nagyon fontos számomra, ahogy azt nagyon sokszor mondtam is. Ahogy korábban már említettem, most eljött az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy a pályán már többet nem tudok adni, elértem a csúcsra, így ezek után már csak lefelé vezetne az út. Jelenleg az értem kapott pénzzel tudok a legtöbbet segíteni a klubnak. Úgy éreztem, hogy ha fájó is, de a legjobb az lesz, ha megyek. Remélem, hogy tettem annyit a klubbért, hogy döntésemet – idővel majd – megértik. A kispesti család és a szurkolók mindig a szívemben maradnak, még azok is, akik majd szidnak és kritizálnak. Isten veletek!




honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!