aktuális híreink

Kérem vigyázzanak, a kapuk záródnak!

Jelenleg a Honvédé a legjobb védelem az NB I-ben

2018-11-15 13:01:00

14 mérkőzés, 8 kapott gól – ez a Budapest Honvéd mérlege az OTP Bank Liga most futó szezonjában, és nem ez az egyetlen adat, amelyben a Honvéd védelme áll az élen.

Ha a kapott gólok átlagát nézzük, akkor is a mieink a legjobbak, a Honvéd meccsenként 0.571 gólt kap, az Újpest mutatója 0.769, az FTC-é 0.785, míg a Vidié kereken 1. A kapott gólok számát már említettük, a Honvéd nyolca után az Újpest (10), az FTC (11) és a Vidi (13) védelme következik, ráadásul a lila-fehérek és a székesfehérváriak egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is több gólt kaptak.

Amennyiben pedig ez nem lenne elég, van még egy érdekes adat, amely a Honvéd védelmét dicséri: amíg a rangsorban második FTC, Újpest, Vidi hármas öt-öt mérkőzést tudott lehozni kapott gól nélkül, Supka Attila gárdája kilenc találkozón zárta le a kapujához vezető utat! Egy gólnál többet csak egyszer, a Vidi ellen kapott a csapat, amikor pedig a Honvéd vezetést szerzett, akkor egyszer sem kapott ki, sőt pontot is csak az MTK-val szemben veszített.

Ami pedig a kapusokat illeti, Gróf Dávid eddig 35 lövést hárított a szezon során, ezzel ő a listavezető az NB I-ben, és a védési hatékonyság tekintetében sincs jobb nála. Gróf a kapujára érkező lövések 81.395 százalékát hárította, míg a 34 védéssel rendelkező újpest Filip Pajovics 77.272 százalékon áll.

A remek védekezés persze az egész csapat dicsérete, Supka Attila többször is hangsúlyozta, hogy mivel az előző szezonban sok gólt kapott a Honvéd – a második legtöbbet a mezőnyben, s így lett negyedik a gárda! –, ezért a nyári felkészülés egyik sarokpontja a védekezés rendbetétele volt. (Az eredmény pedig ugye ismert.)

Ebben fontos szerepe van az állandósságnak, hiszen Gróf Dávid és Heffler Tibor mind a 14 mérkőzésen kezdőként lépett pályára, 13-szor kezdett Baráth Botond, míg Batik Bence és Djordje Kamber 11-11 alkalommal, és ha valamelyikük hiányzott, akkor Dino Skvorc (7) ugrott be. Egyedül a bal oldalon van több változás, azon a poszton Tonci Kukoc 7, Uzoma Eke 4, Holender Filip pedig 3 alkalommal kezdett.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!