aktuális híreink

Kezdet és vég

Banó-Szabó Bence most debütált az U21-es válogatottban, míg Gazdag Dániel idén búcsúzik a korosztálytól

2018-09-13 09:56:00

Amíg Nagy Gergő a felnőttválogatottnál készült, addig két játékosunk az U21-es nemzeti csapat tagja volt, az együttes pedig Gazdag Dániellel és Banó-Szabó Bencével a soraiban vívta meg – és zárta sajnos két vereséggel – a Svédország és Belgium elleni Európa-bajnoki selejtezőt.

„A vereségeket sajnálom, viszont jó érzés, hogy a svédek ellen rögtön kezdőként mutatkozhattam be az U21-es válogatottban, majd a második találkozón 45 percet kaptam – mondta Banó-Szabó Bence. – Az első meccs eredménye nem azt tükrözi, amit érdemeltünk volna, mi uraltuk a meccset, meg kellett volna nyernünk, de a svédek szereztek vezetést, szerintem szabálytalan góllal, utána pedig nem tudtuk áttörni a védelmi vonalukat. A második találkozón azt éreztem, a belgák kiismerték a taktikánkat, jól alkalmazták a sajátjukat, ott reális eredmény született.”

A Budapest Honvéd 19 esztendős tehetsége hozzátette, jól fogadták a társak, az ilyenkor szokásos éneklésen is átesett, és azon a fronton is megállta helyét. Banó-Szabó Bence elmondta, szeretné, ha a jövőben is tagja lenne az U21-es gárdának, s tisztában van vele, hogy ennek érdekében jól kell teljesítenie, hogy kiérdemelje a meghívót. Akár már októberben, a következő két mérkőzésre.

„Azt a két meccset meg kell nyerni, és akkor a harmadik hely még összejöhet a csoportban” – hangsúlyozta Banó-Szabó Bence.

A jövő hónapban esedékes két találkozón a kora alapján még Gazdag Dániel is ott lehet, de nem tudni, hogy a továbbjutási esélyek szertefoszlása után a Michael Boris a már kipróbált játékosokra számít, vagy a fiatalabbnak ad lehetőséget.

„Ha hívnak még, akkor megyek, de azért azt is remélem, hogy tudok majd feljebb lépni és a felnőttválogatottban is megmutathatom magam – mondta Gazdag Dániel, aki Svédországban csapatkapitányként lépett pályára. – Kecskés Ákos a csapatkapitányunk, de ő most sérülés miatt hiányzott, s mivel én vagyok a helyettes, én viselhettem a kapitányi karszalagot, büszkeséggel töltött el, nagyon örültem neki. Belgium ellen pedig azért nem voltam a csapatkapitány, mert a hozzám hasonlóan a korosztályból kiöregő Zsótér Donát mondta, hogy szeretne csapatkapitány lenni, ő is megérdemelte ezt, jó barátom is, így átadtam neki a karszalagot.”

Gazdag Dániel hozzátette, főleg a svédek elleni vereséget sajnálja, mert abban a meccsben több volt, itthon 2–0-ról egyenlített Svédországban, és a játékot tekintve idegenben is fölényben voltak a mieink, az eredmény azonban nem tükrözi ezt, ami pedig a belgákat illeti, nos, ők jobb csapatot alkotnak, nem véletlenül győztek mindkét mérkőzésen magabiztosan a magyarok ellen.

(fotók: mlsz.hu)


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
HEMI CHAT - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!