aktuális híreink

Kispestről Itáliába

Vécsei Bálint új csapatba igyekszik, de a régit nehezen hagyja el

2015-08-18 11:37:39

Vécsei Bálintot az olasz élvonal újonca szerződtette. Az olaszok ma több éves megállapodást írtak alá a Honvéd középpályásával, akit rögtön kölcsönadtak az olasz harmadosztályban szereplő, és a másodosztályba igyekvő Leccének. Bálinttal az elutazás előtt beszélgettünk.

Hogyan kezdődött kispesti pályafutásod?

2008-ban kerültem az akadémiára. Hamar összebarátkoztam a társaimmal. Az U16-os csapattal egyből bajnokságot nyertünk, veretlenül. Nagyon nagy élmény volt számomra, hiszen egy új közegbe érkezve értük el a sikert. Végig jártam a szamárlétrát U17, U18, U19, NB II. 2011-ben, 17 évesen mutatkoztam be az NBI-ben, azóta négy szezont játszottam a felnőtt csapatnál, 90 meccsig jutottam el a Honvéd színeiben. Tagja voltam annak a csapatnak, amely 2013-ban dobogós helyezést ért el. Hatalmas élmény volt, sok fiatal volt a csapatban. Ez volt az igazi megmérettetés számunkra, hiszen a felnőtt futballban az első sikerünket értük el.

Gyerekként milyen álmaid voltak?

Amikor elindul az ember ezen a pályán, kisgyerekként nagyokat álmodozik. Mindenki a Real Madridban, Barcelonában, vagy Bayern Münchenben akar játszani. Amikor felkerültem Pestre nekem már az is nagy lépés volt. Szerettem volna minél hamarabb a felnőtt csapatban játszani, hiszen mégis csak ez az ország legerősebb ligája és szerettem volna minél hamarabb megmérettetni magam. Igen álmodoztam, szertettem volna kikerülni külföldre, most sikerült, remélem valóra tudom váltani az álmaimat. Remélem hosszú pályafutás vár rám külföldön, de ha egyszer majd visszatérek, a Honvédhoz jövök vissza, a Kispest nagyon a szívemhez nőtt.

Kik voltak az akadémián a csapattársaid?

Erdélyi Laci, aki osztálytársam is volt, Nagy Gergő, Baráth Botond, Vernes Ricsi, Lőrinczy Ati. Ez a mag megmaradt a mai csapatban is. Nehéz lesz itt hagyni a csapatot, mert nagyon jó a társaság.

Búcsút intettél Kispestnek, mi a további programod?

Bolognába repülök, részt veszek egy orvosi vizsgálaton, aláírom a szerződésemet, utána pedig a Lecce csapatához fogok csatlakozni. Rögtön edzésbe állok, mert 2 hét múlva már kezdődik a bajnokság. Egy-két éven belül már a Seria A-ban szeretnék játszani. Minél előbb meg kell tanulnom olaszul, de a pályán szerintem nem lesz gond, a foci közös nyelv.

Az akadémisták közül te voltál az első, aki bekerült a felnőtt válogatottba. Két meccsen is pályára léptél, azóta viszont nem kaptál meghívót.

Örültem, amikor a válogatottba honvédosként meghívtak, büszke voltam, hogy kispestiként tudtam debütálni a nemzeti válogatottban. Nem mondtam le arról, hogy még válogatott legyek, nem tudom, hogy ezzel a szerződéssel közelebb kerültem a válogatotthoz, de a terveimben az is szerepel, hogy újra tagja legyek a nemzeti csapatnak.

Bálint, jó utat és sok sikert kívánunk neked.

Megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden edzőmnek, a Honvéd alkalmazottainak, a csapattársaimnak, akikkel végig dolgoztam a 7 évet. Neveket szándékosan nem mondok, mert nem szeretnék senkit sem kifelejteni. Sok sikert kívánok minden Honvéd szurkolónak, vezetőnek és játékosnak. 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Budapest Honvéd FC-Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontja - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!