aktuális híreink

Kiütéses MFA-siker

Elkezdődött a VIII. Honvéd-kupa

2019-04-19 19:37:00

A VIII. Honvéd-kupa nyitómérkőzését a Sparta Rotterdam játszotta a Maccabi Petah Tikva ellen. A mai játéknap második mérkőzése pedig a Budapest Honvéd-MFA–SK Sturm Graz találkozó volt.

A Honvéd-MFA csapata már az eső félidőben uralta a pályát, Benkő befelé cselezett, és a labdát az osztrák kapu bal alsó sarkába lőtte a mérkőzés 7. percében (1–0). Ezzel be is állította a félidei eredményt. A második játékrészben veszélybe került az MFA kapuja, Paunescu előtt adódott helyzet, de Boros remekül hárított. A 47. percben Kozma szélről érkező beadását Németh Dani lőtte kapura (2–0). Bartha Botondot buktatták, a büntetőt Németh értékesítette (3–0). A góleső pedig folytatódott, Kozma nyugodtan vezette a labdát Köhle kapujába, aki nem tudott védeni (4–0), majd Hajas talált az osztrák kapuba (5–0), míg a mérkőzés utolsó pillanatában Kozma megszerezte második gólját a találkozón, ezzel kialakítva a végeredményt (6–0).

Nagy Mihály vezetőedző így látta az összecsapást: „Azt gondolom, elég jól fel tudtunk készülni erre a mérkőzésre, a csapatnak nem volt igazán gyenge pontja, rendkívül motiváltan játszottak a játékosok, nagyon harcosan, nagyon fegyelmezetten futballoztak. Külön szeretném kiemelni, hogy akik csereként kaptak lehetőséget, ők külön tudtak hozzátenni a játékhoz, kiválóan szálltak be, és helyettesítették a kezdőjátékosokat. A játékunkat tekintve mindenképpen megérdemelten nyertünk."


Budapest Honvéd-MFA–SK Sturm Graz 6–0 (1–0)

Gólszerző: Benkő (7.), Németh D. (47., 56.), Kozma (64., 80.), Hajas (77.)

Budapest Honvéd-MFA: Boros  – Varga, Török, Zsigmond, Benczenleitner – Kovács (Kárász), Nyitrai (Szabó), Bartha – Benkő (Hajas), Németh (Keresztes), Kerezsi (Kozma)

SK Sturm Graz: Köhle – Seifried, Janetzko, Ostermann, Pegam – Palic, Lenhard, Moser, Weiler – Lemmerer, Paunescu

A büntetőpárbaj végeredménye: 1–3


A nap első mérkőzésének elején kiegyenlített mezőnyjáték folyt, mind a két oldalon adódtak helyzetek, de a Maccabi Petah Tikva szerezte meg gyorsan a vezetést Bader góljával a 7. percben (0–1), s mint utóbb kiderült, ezzel beállította a találkozó végeredményét.

Sparta Rotterdam–Maccabi Petah Tikva 0–1 (0–1)

Gólszerző: Bader (7.)

Sparta Rotterdam: Okpu – Maipauw, Harmsen, Hollander, de Nooijer – Halk, Udenhout, Bynoe – Emegha, Cedeno, Landveld

Maccabi Petah Tikva: Anbary – Zakay, Nulman, Matuk, Shafiki – Heskeyahu, Saranga, Altoury, Joulani, – Bader, Zin

A büntetőpárbaj végeredménye: 6–5


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!