aktuális híreink

Köszönjük, Filip!

Majd’ 10 esztendő után búcsúzik a Honvédtól Holender

2019-05-27 11:07:00

Nem véletlen, hogy a szezon utolsó bajnokiján, illetve a kupadöntő végén is elérzékenyült Holender Filip, miközben az őt ünneplő szurkolótáborral szemben állt a pályán. Nem véletlen, hiszen a Honvéd 24 esztendős válogatott labdarúgója úgy döntött, hogy közel 10 év után távozik Kispestről, és a svájci Lugano együttesénél folytatja pályafutását. 

A Magyar Futball Akadémián nevelkedő Holender Filip gólkirályként, magyar bajnokként és a Magyar Kupa-ezüstérmesként hagyja el a Honvédot, az OTP Bank Liga 2018–2019-es idényében szerzett 16 gólja ráadásul a gólkirályi címen túl is különleges. Egyrészt azért, mert a 13 mérkőzésből 11 alkalommal övé volt a találkozó első gólja, és a 13-ből mindössze két olyan meccs volt, amikor kikapott a csapat.

Másrészt utoljára 1984–1986 között történt olyan, hogy három szezonon keresztül is ugyanabból a csapatból kerüljön ki a gólkirály, akkor a a Honvéd triplázott, az első évben Kiprich Józseffel holtversenyben első Détári Lajos háromszor lett gólkirály. Sőt azt a bravúrt is csak a Honvéd tudta elérni korábban, amit most másodszor, hogy ugyanaz a csapat három szezon alatt három különböző gólkirályt adjon: 1953-ban Puskás Ferenc, 1954-ben Kocsis Sándor, 1955-ben pedig Czibor Zoltán és Machos Ferenc lett a legeredményesebb a bajnokság során. Akkor egyébként sorozatban hatszor adta a Honvéd gólkirályt, hiszen már előtte háromszor is nálunk szerepelt a legjobb gólvágó.

Holender Filip tehát (gól)királyként távozik, s ahogy több interjúban is fogalmazott, gyakorlatilag a Honvédnél lett belőle ember, az egész életét meghatározza az itt töltött évtized, mi pedig bízunk benne, hogy a következő tíz éve is hasonlóan sikeres lesz a futballpályán és az életben is.

Büszkék vagyunk rád, Filip! Sok sikert és Kispesten mindig szívesen látunk majd! 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!