aktuális híreink

Legyőzte a Honvédot a Partizan Beograd

Kettő nullás vereséget szenvedett csapatunk a Szlovéniában játszott mérkőzésen.

2018-06-25 20:12:00

Eredetileg Lendván találkozott volna egymással a szerb Partizan Beograd és a Bp. Honvéd, ám csőtörés miatt új helyszínre volt szükség, s így a Lendvától 20 kilométerre lévő Adorjánfalva takaros sporttelepén rendezték meg a felkészülési találkozót.

A Honvéd kezdőcsapatában két próbajátékos is helyet kapott, a védő Cukovic már a kínai Jiangsu Suning elleni mérkőzésen is szerepelt, míg a brazil támadó, Silvio most bizonyíthatott először Supka Attila vezetőedzőnek. Az edzőmeccsen jobbára a tipikus délszláv futballt játszó Partizan dominált, s ugyan a 18. percben még kimaradt egy helyzet, négy perccel később Suma révén előnybe került a a belgrádi csapat.

A kapott gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, Banó-Szabó Bence átadása után Holender Filip lőtt, de a Partizan kapusa védett. Banó-Szabót a 29. percben sérülés miatt le kellett cserélni és Pölöskei Zsolt érkezett a pályára. A 34. percben éppen a cserejátékos szabadrúgása után fejelt fölé Baráth Botond, majd a saját kapunk előtt változtatott irányt a labda Baráth fején, de Horváth András védett.

A második félidőben a másik brazil próbajátékos, Guttiner is lehetőséget kapott, és valamivel kiegyenlítettebb lett a találkozó. Ennek ellenére ismét a Partizan szerzett gólt, amihez a mi hibánk is kellett, Nikolics több mint 25 méterről ívelt Horváth kapujába. A 70. percben lesgólt lőtt a Honvéd, a hajrában pedig Horváth bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne szerezze meg a harmadik találatát is a Partizan.

A 88. percben Baráth Botond is megsérült, s mivel nem volt több cseréje a csapatnak, így az utolsó perceket tíz emberrel játszotta le a Honvéd. Az első diagnózis szerint Banó-Szabó és Baráth sérülése sem súlyos, de itthon még további vizsgálatok várnak a két játékosra.

„Nagyon jó ellenféllel szemben léptünk pályára – mondta a találkozó után Supka Attila, csapatunk vezetőedzője. – A mérkőzés elején a kicsit hosszúra sikeredett utazás benne volt a lábakban, az első félidő közepétől viszont kezdett olyan lenni a játékunk, amit előzetesen szerettünk volna látni. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, azonban megint két buta gólt kaptunk, amit elkerülhettünk volna, nem volt megfelelő a kommunikáció a védőink között. Bízom abban, hogy rövid időn belül megtaláljuk azokat a játékosokat, akikre szükségünk van, mert most még csak tapogatózunk. Voltak most is egy páran próbajátékon, de nem igazán azt a színvonalat képviselték, amit szeretnénk látni a csapatban. Bízunk benne, hogy a következő időszakban, minőségibb futballisták érkeznek és megtaláljuk azokat az embereket, akik tudnak nekünk segíteni.”


Partizan Beograd (szerb)–Bp. Honvéd 2–0 (1–0)

Adorjánfalva

Gólszerzők: Koszovics, Nikolics

HONVÉD

Az 1. félidőben: Horváth – Heffler, Baráth, Kamber, Cukovic, Holender – Eke, Gazdag, Banó-Szabó (Pölöskei) – Silvio, Danilo

A 2. félidőben: Horváth – Holender (Kovács), Baráth, Cukovic (Lippai), Uzoma – Pölöskei, Nagy G., Kukoc – Silvio (Cipf), Guttiner, Lukács



honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!