aktuális híreink

„Lehet, hogy holnap eladom a Honvédot”

A Sport Plusznak adott interjút George F. Hemingway

2018-10-18 15:08:00

A Sport Plusz hetilap legutóbbi számában interjút közölt a Budapest Honvéd tulajdonosával, amely interjút az alábbiakban is olvashatják.


Hosszú évek óta vártak erre a bejelentésre Kispesten. Merthogy miközben már az összes fővárosi nagycsapat, valamint számos vidéki együttes stadionja elkészült, addig a Honvéd létesítményében – egy kapavágás sem történt.
A napokban aztán nyilvánosságra hozták, hogy az új Bozsik-stadion 11.7 milliárd forintból épülhet fel 2020-ra, miután sikeres volt a közbeszerzési eljárás. Szinte ugyanekkor erősödtek fel azok a hangok, amelyek arról szóltak, hogy George F. Hemingway eladja a klubot. Akadnak, akik azt mondják, a stadionépítés és az eladás összefügg egymással, sőt, a jól értesültek azt is tudni vélték, hogy az építkezés feltétele az volt, hogy Hemingway megváljon a klubtól...


De vajon igazak lehetnek ezek a szóbeszédek? Miként vélekedik erről a kispestiek első embere?
Hogy mindezt megtudjuk, megkerestük George F. Hemingway-t.

Cél a bajnoki cím!

- Kezdjük a csapat idei szereplésével. A bajnokság harmadához közeledve kérdezzük: mennyire számított a Honvédtól ilyen remek szereplésre? Ha rápillantunk a tabellára, azt látjuk, mintha csak a kispestiek tudnák tartani a lépést a Ferencvárossal... Lehet ebből a 2017-es hasonló bravúr – vagy már a dobogót is annak tekintenék?
- Az elmúlt tizenkét évben a Budapest Honvéd FC mindig a nemzetközi porondra való kijutást tartotta a siker mércéjének. Ez idén sincs máshogy. Szeretnénk bajnokok lenni? Ki nem? De realizmus az irányelvünk.
- Lapunk többször megírta: 2017-ben alaposan megfricskáztál az NB I két legtehetősebb alakulatát azzal, hogy bajnokok lettek. Idén nyáron elvitték mindkét gólkirályukat, erre tessék: a második helyen állnak a bajnokságban? Honnan, hogyan merít erőt a nehézségekből a Honvéd? 
- Tesszük dolgunkat, hogy elérjük a legjobb eredményt. Danilo, N’Gog, Tischler és Májer Milán személyében gólerős támadóink vannak. Ha eladunk egy gólkirályt, az azt is jelenti, hogy a csapatban valaki másnak lesz lehetősége a gólkirályi címre. A jó klubvezetés egyik eleme a krízisek megelőzése. Ha felkészülünk a valóságra, a kihívásokat nem nehézségként éljük meg.

„Ha felépül az új stadion, megduplázzuk a nézőszámunkat”

- Folytassuk egy ugyancsak aktuális kérdéssel: a Bozsik-stadionnal. Árulja el, mennyire volt beleszólása az új létesítmény terveibe, építkezésébe, gondolunk itt a stadion befogadó képességére, a stadion formájára, elhelyezkedésére?
- Az új Bozsik Stadion tervezése során teljes körű rálátásunk volt a tervezési folyamatra. Hálásak vagyunk, hogy minden tekintetben elképzeléseink elfogadásra kerültek, befogadóképesség, a stadion formája, és más dolgok tervezésében is. A múzeum, vendéglátó egység és több minden más a mi kérésünkre épül meg.
- Hosszútávon – a hírek szerint 2020-ig – megsínyli-e a csapat eredményessége, hogy albérletbe kényszerülnek?
- Persze az ember csak spekulál, de nem hiszem, hogy az albérlet az MTK-stadionban nagyban befolyásolná eredményességünket. Az MTK objektum jó, modern stadion. Amíg szurkolóink velünk tartanak, szerintem nem lesz probléma.
- És a szurkolói létszám? Mennyivel csökkenhet a meccsre járó Honvéd-drukkerek száma, hogy az MTK-stadionban játszanak, illetve fontosnak tartják-e, hogy visszacsalogassák majd őket a Bozsik-stadionba?
- A szurkolói létszám minden valószínűség szerint csökkenni fog az albérlet ideje alatt, de megpróbáljuk eredményességgel és jó marketinggel megtartani azt, amit felépítettünk. Amikor pedig az új stadion megnyílik, szerintem megduplázzuk a nézőszámunkat.

„A vevőt nem érdekli az eladó passziója”

- Hallotta-e azokat a szurkolói pletykákat, miszerint azért épülhet fel végre az új Bozsik-stadion, mert „sikerült rávenni George F. Hemingway-t a klub eladására”? Igaz ez a szóbeszéd – és a 3 milliárd forintos eladási ár?
- Tizenkét éve ugyanazt mondom, amikor erről kérdeznek: ha jön egy megfelelő ajánlat, mint akármelyik vállalatomtól, a Honvédtől is hajlandó vagyok megválni. Az eladáshoz csak az árnak van köze. Az új stadionnak pedig végleg semmi. Az érvelést nem is értem, hiszen a stadion állami tulajdonban marad. Az elmúlt tizenkét esztendőben körülbelül 16 millió eurót – 5.2 milliárd forintot - fektettem a klubba, így amikor eladom, valószínűleg nem fogom listázni, mint a 100 legjobb befektetéseim egyikét. Az eladási ár az lehet, amit én és a vevő kialkudott. Nincs sok köze a befektetett összeghez, mert a vevőt nem érdekli az eladó passziója. Tény, hogy az utóbbi egy-két évben több ajánlattal kerestek meg, mint az előző 10 évben amerikai, kínai, angol, magyar és más befektetők. Lehet, hogy a Honvédot 10 év múlva adom el, de lehet, hogy holnap. Erről nem érdemes sok szót váltani, mert ez egy pillanat műve...

(Andics Gábor)


Az új utánpótláscentrum átadása után kezdődik az építkezés

Ami pedig az új stadiont illeti, azzal kapcsolatban a Bp. Honvéd arról tájékoztatott, hogy a Közbeszerzési Hatóság sikeresnek nyilvánította a Budapest Honvéd új létesítményére kiírt közbeszerzési eljárást, így a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. építheti fel a klub új stadionját. A stadion a legmodernebb, UEFA Category 4-es, illetve az MLSZ I. osztály A-kategóriájának megfelelő minősítésű lesz, és minimum 8000 néző befogadására alkalmas. A fedett lelátóval rendelkező létesítményben, valamint a háromemeletes főépületben szociális, illetve szolgáltató egységek is helyet kapnak. A stadionépítésre érkezett ajánlati ár 11.7 milliárd forint.
A Bozsik József Stadion bontása és az új létesítmény felépítése előtt hamarosan sor kerülhet a Budapest Honvéd új utánpótláscentrumának átadására, s amint ez megtörténik, a csapat átköltözik a minden igényt kielégítő komplexumba, s utána elkezdődhet a Bozsik-stadion építése.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Honvéd 2020-ban játszhat ismét a Bozsik József Stadionban.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!