aktuális híreink

Lukács Dániel: Újpest

A Honvéd a szezon végéig kölcsönadja a tehetséges támadót

2018-08-31 14:00:00

Nemcsak érkezik játékos Újpestről a Budapest Honvédhoz, hanem klubunktól is igazol futballista a lila-fehérekhez, és ahogy Tischler Patrik, úgy a hozzá hasonlóan támadóként bevethető Lukács Dániel is kölcsönben folytatja pályafutását.

A 22 esztendős Lukács Dániel a 2014–2015-ös idény óta a Honvéd futballistája, előbb a Magyar Futball Akadémián, aztán az NB III-as együttesben pallérozódott, majd a felnőttcsapatban is lehetőséget kapott. A szélvészgyors támadó 14 NB I-es mérkőzésen 2 gólt szerzett a csapatunk színeiben, többször is bizonyította tehetségét, további fejlődése és a több játéklehetőség reményében pedig a Honvéd és az Újpest megállapodott a játékos kölcsönszerződéséről, amely 2019. június 30-ig érvényes.

„Örülök, hogy egy másik első osztályú csapat is számít rám, szeretnék jó teljesítményt nyújtani, megmutatni, hogy jó futballista vagyok. Furcsa lesz a váltás, hirtelen jött, de most az a fontos, hogy minél több játéklehetőséget kapjak és bizonyítsam, mire vagyok képes” – mondta a szélsőként is bevethető támadó.

Lukács Dánielnek sok sikert kívánunk és visszavárjuk a Honvédhoz!


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!