aktuális híreink

Megcsináltuk, amit kellett

Djordje Kamber szerint jó volt látni, milyen elánnal dolgoztak a fiatalok

2019-07-03 21:14:00

Örömmel írnánk azt, hogy a Honvéd első gólját szerző Djordje Kambert kértük értékelésre a Red Bull Bragantino elleni mérkőzést követően, a játékvezető azonban érvénytelenítette csapatkapitányunk gólját.

„Nem tudom, miért nem adták meg a gólt, azt mondta a bíró, hogy lökés volt, sajnálom, hogy érvénytelenítette a találatot – kezdte Djorde Kamber. – Nagyon ügyes ellenféllel szemben léptünk pályára, tudtuk, hogy egy erős brazil csapat vár ránk, másrészt náluk tart a bajnokság, mi pedig éppen az edzőtábor végéhez értünk. Ilyenkor fáradtak a lábak, nem is tudtunk futásban versenyre kelni velük. Ennek ellenére megcsináltuk, amit kellett, tudtuk, hogy keveset lesz nálunk a labda, s inkább a védekezésre, illetve a kontrákra kell figyelnünk. A második félidőben végre tényleg betaláltunk, és akár a második gólt is megszerezhettük volna. Sajnos néhány apróbb sérülés nehezítette a dolgunkat, azonban jó volt látni, hogy a fiatalok milyen elánnal edzettek végig. Hasznos volt az ausztriai edzőtábor és az otthoni felkészülési időszak is.”


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!