Az NB III Dél-Keleti csoportjának 11. fordulójában második csapatunk a Vasas II-vel csapott össze. A válogatott szünetet kihasználva Kurucsai Milán erős összetételben küldhette pályára a Honvédot, ugyanis az első keretből Haragos Viktor, Kaczvinszki Dominik, Keresztes Noel, Nyitrai Bence, Simon Benedek és a Mosonmagyaróvár ellen magabiztosan, kezdőként játszó Pekár István is kezdett, míg Krajcsovics Ábel csereként szállt be.
Az első helyzet a 26. percben érkezett angyalföldi részről, egy jobb oldali beadást követően Balajti Ádám emelkedett a labdáért, a rövid alsóba tartó csúsztatását bravúrral tolta szögletre Megyeri Gábor.
Nem sok helyzetet hozott a mérkőzés a 41. minutumig, de a fennmaradó négy plusz egy percben többször is közel álltunk a vezetés megszerzéséhez. Pekár István először Haragos Viktor beadásából fejelt hat méterről, azonban felet tévedett, majd pár pillanattal később egy szögletnél verte meg a levegőben a védőjét, s bólintott kapura, sajnos a kísérletet Bánfalvi ütötte ki. Az utolsó pillanatokban Haragos Viktor vezette ziccerben a kapura, viszont a Vasas kapusa ismét résen volt.
A folytatásban megmaradt a félidő előtti pár percben jellemző lendület, ami ekkor már eredménnyel is párosult: az 53. percben Keresztes Noel érkezett kitűnő ütemben egy szögletvariáció után Krajcsovics Ábel tekerésére, amit a hosszún állva fejelt a jobb felső sarokba (0-1).
Nem sok hiányzott hozzá, hogy négy perc alatt kettő legyen az előnyünk. Haragos Viktor kapott kitűnő labdát a mélységből, két védő közül kiugorva pedig a kapura vezette azt, majd az utolsó pillanatban önzetlenül Simon Benedeknek passzolt, de Bánfalvi ismét védett. A 64. percben tizenhatoson belüli lökés miatt büntetőhöz jutott a Vasas. A rangidős Balajti állt a labda mögé, amit el is gurított a jobb alsóba, ezzel egyenlített (1–1).
Hat perccel a meccs vége előtt Polák Kevin passzolt a szélen álló Haragos Viktornak, aki be is tört a tizenhatoson belülre. Támadónk egy testcsellel el is jutott a kapu előteréig, azonban a Vasas kapusát találta el, majd a 88. percben a védők mögé bemozgó Tarcson Ákos kapott jó passzt, majd kitűnő ütemben tálalt a második hullámban érkező Benkő László elé, aki ki is lőtte a jobb alsót (1–2). A vezetés megszerzése után sem álltunk be védekezni, Keresztes Noel kapott labdát egy jól kivitelezett letámadást követően, amivel meg is zörgette a kapufát, sőt kipattanóra érkezett Krajcsovics Ábel, kapásból a hálóba bombázott, sajnos lesről.
Az elsőben félidőben harcos, míg a másodikban felszabadult játékot mutatva megérdemelten nyert második csapatunk a Vasas otthonában, ezzel pedig megtörte az öt forduló óta tartó nyeretlenségét. A következő körben, október 22-én hazai pályán fogadjuk az előző NB III-as kiírás ezüstérmesét, a Hódmezővásárhelyt.
Kurucsai Milán: – Az első félidő végéig nem játszottunk jól, túl direkten, vertikálisan vezettünk akciókat, ami sok pontatlansághoz vezetett. A második játékrészben sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, többször is a Vasas védelme mögé kerültünk, minőségi támadásokat dolgoztunk ki. A végeredmény nem tükrözi hűen a helyzetek számát, ha az utolsó pillanatokban jobb döntéseket hoztunk volna a kapu előterében, akkor több góllal is nyerhettünk volna. A munkának és a hozzáállásnak is köszönhetően végre mi kerültünk ki győztesen az aktuális párharcból, megérdemeltem hoztuk el a három pontot.
NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 11. FORDULÓ
VASAS FC II–BUDAPEST HONVÉD II 1–2 (0–0)
Fáy utca
V: Dombi (Holpár. Turi)
G: Balajti (65. – tizenegyesből) ill. Keresztes (53.), Benkő L. (88.)
Vasas II: Bánfalvi – Szabó B., Puskás Zs. (Almeida, 86.), Nemes (Szunyog, 61.), Papp Cs. – Forgó, Kapornai (Farkas J., a szünetben) – Varga D., Balajti, Rab (Barkóczi, 61.) – Kovács P. (Pócs, 14.)
Megbízott vezetőedző: László András
Honvéd II: Megyeri – Nagy Z., Pekár (Simon Sz., 62.), Kaczvinszki, Pintér M. – Nyitrai, Polák, Keresztes – Haragos (Benkő L. 86.), Simon B. (Tarcson, 62.), Menyhárt (Krajcsovics, 29.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán






