aktuális híreink

NB III-as csapatunk mérkőzésének online közvetítése

Iváncsa KSE – Budapest Honvéd MFA 2-2

2018-04-22 14:38:00

Az Iváncsa KSE labdarúgó klubját 1920-ban alapították és a hivatalos színeik piros-fehér. Jelenleg az NB III középcsoportjának harmadik helyén állnak, 3 ponttal a listavezető Duna Aszfalt VSE mögött. Csatáraik között szerepel a 19 gólos, jelenleg góllövő listát vezető csatár, Balogh László. Mi jelenleg a tizedik helyen állunk. A kerettel tartott NB I-es csapatunk három oszlopos tagja Kosút, Kabangu és Lukács is.

Iváncsa KSE - Budapest Honvéd MFA (NBIII) 2 – 2

Iváncsa - 350 néző

Gól: Hauser (42.), Balogh (46.), illetve Lukács (86.) Hegedűs (88.)

Játékvezetők: Zám Zsolt, ifj. Imrő János, Makkosné Petz Brigitta

Iváncsa: Dániel Csaba - Hauser Dániel, Varga Bence, Fekecs Dávid, Kónya Krisztián - Kertai Dániel, Szauter István, Cseszneki Richárd, Büki Baltazár Géza- Balogh László, Pribék Patrik

vezetőedző: Domján Attila

Budapest Honvéd MFA (NBIII): Berla Attila - Kosút Tomás, Fehér Imre, Erdélyi Botond, Pisont Patrik - Hegedűs Márk, Kovács Nikolasz, Tömösvári Bálint - Herjeczki Kristóf, Kadima Kabangu, Lukács Dániel

Vezetőedző: Pisont István

Az Iváncsa piros-fehér mezben, a mieink fehér mezben és fekete shortban játszanak.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

3. perc: Középpályán folyik a játék. Mindkét csapat kiugratásokkal, hosszabb passzokkal próbálja indítani a csatárait.

9. perc: Herjeczki cselezett remekül a 16-os vonalán, majd a harmadik csel után 17 méterről, szemben a kapuval ellőtte a jobb sarokra a labdát.

Dániel vetődve hárította nagy nehézségek árán csatárunk löketét.

13. perc: Lukács lőtt 12 méterről a kapu fölé 1 méterrel, nagy helyzet volt.

15. perc: Cseszneki 16 méterről lőtt nagy erővel, Berla úszott a levegőben a labdáért, de a kapufa szerencsére kisegítette.

17. perc: Szögletet lőtt be Herjeczki, hatalmas helyzetet alakítottunk ki, fejjel, majd lábbal is veszélyeztettünk, de az iváncsai védelem végül mindkét esetben nagy nehezen tisztázott.

20. perc: Herjeczki lőtt egy felperdülő labdát látványosan 18 méterről, de a játékszer a bal kapufát érintve hagyta el a játékteret. A kapus nem tudta volna hárítani, mert állva nézte a szituációt.

21. perc: Balogh perdített 3 méterről a kapunk mellé egy erősen belőtt lapos labdát.

23. perc: Hegedűs lőtt 22 méterről egy rafinált megpattanó szabadrúgást, de az iváncsai kapus lekövette az eseményeket és hárítani tudta csapatkapitányunk fineszes megoldását.

24. perc: Ivószünetet tartott a játékvezető, közben megszólalt síppal, dobbal az iváncsai B közép is.

27. perc: Egy erősen meglőtt lövés következtében Fehér Imre megsérült.

Helyére a védelmünkbe Horváth Csanád Benedek állt be.

32. perc: Balogh kapott a szélen egy gyors passzt, amelyet kisodródva lőtt keresztbe a kapunk és kapusunk előtt, 1 méterrel a jobb sarok mellett.

34. perc: Tömösvári indult meg jó cselekkel és lőtt 17 méterről, Dániel a levegőben úszva hárította belsővel rúgott csavarását. Szépen helyezte csatárunk, de a kapus hárítani tudott.

35. perc: Az Iváncsa csatárai is próbálkoznak helyzetek kialakításával, de eddig védőink mindig megelőzik őket a nagyobb ziccerek kialakításában.

38. perc: Kabangu kapott egy sárga lapot miután lőttünk egy gólt Lukács által, amelyet visszafújt szabálytalanság miatt a játékvezető.

40. perc: Balogh került fejjel helyzetbe, de Berla hárítani tudott.

42. perc: Iváncsai beadást követően, a kapunk előtti kavarodás után, Hauser találta meg labdát és két méterről nagy erővel passzolta kapunkba a labdát, Berla mellett. 1 – 0

44. perc: Lukács lőtt kapu előtti kavarodás és cselei után 16 méterről, de Dániel ismét remekül védett.

45. perc: Cseszneki lőtt 15 méterről, Berla védett.

Véget ért az első félidő.

Az első félidőben nem tudtunk túljárni az ellenfél védőinek és kapusának eszén, sőt kaptunk is egy gólt a dinamikusan mozgó iváncsaiaktól.

46. perc: Balogh lőtte el 15 méterről a labdát, de Berla vetődött és védte a lövést.

47. perc: Balogh csinált egy cselt és egyedül indult meg a kapunk felé és sajnos elperdítette a labdát 14 méterről a kapusunk keze mellett a bal sarokba. 2 – 0

50. perc: Balogh adott forintos passzt csapattársának, akinek lövését Berla könnyedén védte.

51. perc: Kabangu ollózott 11 méterről fél méterrel az iváncsai kapu fölé.

55. perc: Az iváncsai csatárok nagyon gyorsak, a védőinket megforgatják. Több góllal szeretnének nyerni, de mi sem adjuk fel a támadásokat.

57. perc: Büki lőtt 15 méterről a kapunk jobb oldala mellé egy méterrel. Veszélyesek az iváncsai támadások.

8. perc: Kosút kapott sárga lapot

59. perc: Pisont Patrick helyett Darabont a pályán.

63. perc: Büki lőtt ismét, de lövését Berla kiválóan védte vetődve.

64. perc: Lukács indult meg a bal szélen és jól tört be a 16-osra, lövése a bal kapufáról pattant kifelé. Sajnos nincs szerencsénk.

65. perc: A játékvezető a második félidőben is 1 perces ívószünetet rendel el a játékosoknak.

67. perc: Kabangu lőtt akrobatikusan fél méterrel az iváncsai kapu fölé. Egy lapos lövésnek jobban örültek volna csapattársai, mert hatalmas helyzet volt.

70. perc: Büki helyett Berényi a pályán az Iváncsában.

72. perc: Darabont sárga lapot kapott.

74. perc: Berényi is kapott egy sárga lapot, szabálytalankodott, majd reklamált.

79. perc: Pisont István cserélt Kabangu helyett Bíró Ákos a pályán.

80. perc: Helyzeteket alakítunk ki az iváncsai kapu előtt, de az utolsó cseleknél, lövés előtt mindig közbe lépnek a védőik.

82. perc: Cseszneki ment le a pályáról, Majláth Henrik a pályán.

84. perc: Pisont István hevesen reklamált és ezért elküldték a kispadtól.

86. perc: Szépítettünk. Bíró Ákos adta a gólpasszt és Lukács lőtt szépen. 2 – 1

87. perc: Horváth Csanád kapott sárgát.

88. perc: Hegedűs ment el a szélen, csinált két cselt lendületesen befelé, majd 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 2 – 2

90. perc: Kialakítottunk sok helyzetet az utolsó percekben, de az állás már nem változott.

A bíró lefújta a mérkőzést.

Az első félidőben jól játszottunk, de nem jöttek az eredmények, sőt a veszélyesen játszó Iváncsa szerzett vezetést. A 2. félidőben a bajnokságban 3. helyen álló Iváncsa néhány helyzetet alakított ki, melyből a gólkirály jelölt Balogh egyet gólra is váltott. A mérkőzés utolsó 10 percében, szokásunkhoz híven átvettük a kezdeményezést és még több helyzetet alakítottunk ki, melyből az elfáradó hazaiakat megelőzve kettőt gólra is váltottunk. A döntetlen eredmény igazságos. A négy gól ellenére kiemelendő a két kapus teljesítménye és részünkről mindenképpen említésre méltó Hegedűs és Lukács ellenállhatatlan játéka. Ezúttal Bíró Ákos is remek cserének bizonyult. A dobogós helyen tanyázó gárda otthonából elhozott egy pont miatt mindenképpen gratulációt érdemel a csapat minden tagja.

Pisont István vezetőedző mondta:

"A mérkőzés teljes képet nézve nagy lehetőségtől estünk el, mivel az első félidőben nagyon sok ziccerünk adódott, amellyel óriási lépést tehettünk volna a győzelem megszerzésére, a játékvezető véleményem szerint egy szabályos góltól fosztotta meg csapatunkat, Az Iváncsa első góljánál szabálytalanság előzte meg a szituációt, hiszen letalpalták középpályásunkat. Érzésem szerint az első félidőben sokkal jobban játszottunk ellenfelünknél, amellyel a vezetést meg kellett volna szerezni. A második félidőben egy taktikai fegyelmezetlenségből kaptuk a gólt, de volt tartása a csapatunknak és két szép támadásból egyenlítettünk. Az első félidő alapján ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk." 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!