aktuális híreink

Nehéz győzelem

Bp. Honvéd/MFA – 1908 SZAC 2-0

2018-01-25 11:10:43

Felkészülési mérkőzés, Bozsik Stadion 

Bp. Honvéd/MFA – 1908 SZAC 2-0 (0-0)

Gól: Bíró Ákos, Gyöngyösi Krisztián.


BHFC: Berla – Erdélyi, Horváth Cs., Russel, Gergényi – Dusan, Hegedűs M., Stoiaciovici – Herjeczki, Kabangu, Musza. 

Cserék: Tomori, Kovács N., Nagy G., Bodrogi, Göbölyös, Király Á., Bíró Á., Gyöngyösi.

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Honvéd/MFA, NB III-as csapatunk a Szentlőrinci AC csapatát verte 2-0-ra. Az első félidőben nem esett gól. A második félidőben Pisont István, a csapat edzője csaknem sort cserélt, hiszen 8 új játékos lépett pályára. Az első gól a 60. percben született. A kaputól 18 méterre szabadrúgáshoz jutottunk, Hegedűs Márk szépen ívelte a labdát a jobbalsó sarokra, amit a kapus kiejtett, a szemfüles Bíró Ákos pedig 3 méterről a kapu közepébe lőtt, 1-0. A 76. percben egy kapu előtti kavarodást követően egy vendégvédő röviden fejelte ki labdát, ami Gyöngyösi Krisztián elé került, a próbajátékon lévő játékos 17 méterről, kapásból a jobb alsó sarokba rúgta a bőrgolyót, 2-0.

A következő felkészülési mérkőzést január 27-én (szombat, 10 óra, Bozsik Stadion), a REAC ellen játssza a csapat.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!