aktuális híreink

Nem jött össze a döntő

Rosszabb gólkülönbsége miatt búcsúzott a Honvéd-MFA U14-es csapata

2019-03-31 17:51:00

A Vasas és a Győr elleni győzelmet követően úgy lépett pályára az utolsó csoportmeccsen a Budapest Honvéd-MFA együttese, hogy az U14-es gárdának egy döntetlen is elég ahhoz, hogy megnyerje a csoportját, s bejusson a Nike Premier Kupa magyarországi döntőjébe. A PFLA ellen találkozó sajnos nem kezdődött jól hiszen egy tizenegyesből a rivális hamar vezetést szerzett, s hiába játszott fölényben a Honvéd, hiába irányították a mieink a játékot, nem sikerült betalálni. Pedig a második félidő elején a mieink is büntetőt lőhettek, ami azonban kimaradt, s mivel a második játékrész derekán lőtt még egy gólt a PFLA, gyakorlatilag eldőlt a találkozó – amelynek a győztese sem lehetett maradéktalanul boldog, hiszen a csoport harmadik hatpontos csapata, a Vasas lett így finalista.

„Az első találkozón magas színvonalú meccset vívtunk a Vasas ellen, korán vezetést szereztünk, az ellenfél fordított, de a csapat lelkierejét mutatja, hogy az utolsó tíz percben kiharcolta a győzelmet – kezdte a torna értékelését Takács László vezetőedző. – Utána következett a Győr elleni mérkőzés, amellyel kapcsolatban van hiányérzetem, a győzelem ellenére a játék ritmusa és a helyzetkihasználás sem volt megfelelő. A harmadik meccsen úgy játszhattunk, hogy a döntetlen is elég, ennek ellenére támadólag léptünk fel, aztán az elején összehoztunk egy tizenegyest, és mennünk kellett az eredmény után. Rendben is volt a játék, a második félidőben mi is kaptunk egy tizenegyest, amit viszont kihagytunk, majd szögletből összeszerencsétlenkedtük a második kapott gólt, s innen már nagyon nehéz volt visszajönni, sajnos nem is sikerült. Rosszabb gólkülönbséggel búcsúztunk. Ettől függetlenül a torna jól szolgálta a fiúk fejlődését, hétfőtől pedig dolgozunk tovább, és immár csak a bajnokságra koncentrálunk.”

 

NIKE PREMIER KUPA, MAGYARORSZÁGI DÖNTŐ

A Budapest Honvéd-MFA U14 eredményei

– Vasas Kubala Akadémia 3–2. G: László M. 2, Mihály B.

– Győr 1–0. G: Mihály B.

– PFLA 0–2


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!