Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikerrel kezdtük a kupaszezont

Sikerrel kezdtük a kupaszezont

Frauenfußball

Veröffentlicht: 21.08.2023, 10:08Lesezeit: 1 Min.
E-MailFacebook

Újpesten nyert és jutott tovább női csapatunk

Fővárosi rangadóval kezdődött női együttesünk számára a Simple Kupa 2023/2024-es kiírása, Martin Masaryk edző csapata Újpesten lépett pályára, ahol 3–2-es győzelmet aratott, így a lányok a szezon első tétmeccsén nyerni tudtak és bejutottak a harmadik fordulóba.

Együttesünk a 32. percben szerzett vezetést, sőt a térfélcserét követően megduplázta előnyét, a lila-fehérek azonban hét perc alatt egyenlítettek, a hajrában viszont ismét mi találtunk kapuba és Hajpál Melissza megszerezte a győztes gólunkat.

„Nehéz mérkőzést játszottunk, örülök, hogy győzni tudtunk – mondta Martin Masaryk vezetőedző. – Számunkra minden mérkőzés a tanulás része és láttam a lányokon, hogy mindent beleadtak. Voltak remek pillanataink, jó megmozdulásaink, de azt is láttuk, hogy miben kell még javulnunk. A két kapott gól után sem ijedtünk meg, ez a csapatszellemnek is köszönhető, és így tudtunk egy jó ellenfél otthonában értékes győzelmet aratni.“

A Magyar Kupa 3. fordulóját augusztus 26-án rendezik, s amennyiben azt az akadályt is sikerrel veszi a gárda, bekerül azon négy gárda közé, amely az 5. fordulóban, a 12 NB I-es gárdával kiegészülve küzdhet a negyeddöntőbe kerülésért.

SIMPLE NŐI KUPA, 2. FORDULÓ
ÚJPEST FC–BUDAPEST HONVÉD FC 2–3 (0–1)

Újpest

V: Barta Viktória (Fülöp J., Ljakic Z.)
G: Véglás (57.), Kerekes (62.), ill. Nádudvari (32.), Sipőcz (54.), Hajpál (82.)

Honvéd: Széchenyi – Sipőcz, Nagy E., Szabó J., Hortobágyi, Ambach, Katona, Angyal, Nádudvari, Hajpál (Patonay, 93.), Kovács A. (Békési, 77.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

21.08.2023, 10:08Frauenfußball

Ähnliche Nachrichten

Heimspiel gegen PMFC am Wochenende in der Bozsik Aréna

Heimspiel gegen PMFC am Wochenende in der Bozsik Aréna

Informationen, Wissenswertes – alles, was man über die Partie gegen PMFC wissen muss.

02.11.2026 | Frauenfußball

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Seit acht Pflichtspielen ungeschlagen – Sieg in Szekszárd dank Toren von Vachter und Palama

Unsere Frauenmannschaft hat am 13. Spieltag der Simple Női Liga einen 2:0-Sieg bei Szekszárd FC gefeiert.

25.10.2026 | Frauenfußball

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Rebeka Róth: Unser Ziel ist es, unsere ungeschlagene Serie fortzusetzen

Wir haben mit unserer Mittelfeldspielerin Rebeka Róth über das Spitzenspiel gegen MTK, den neuen Modus der Simple Női Liga sowie das Ligaspiel am Samstag gegen den Szekszárd FC gesprochen.

25.10.2026 | Frauenfußball

Auswärtsspiel steht an – Unser Frauenteam reist nach Szekszárd

Auswärtsspiel steht an – Unser Frauenteam reist nach Szekszárd

Informationen, Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen den Szekszárd FC wissen sollte.

24.10.2026 | Frauenfußball