aktuális híreink

Supka Attila: Megvalósítottuk, amit elterveztünk

Vezetőedzőnk értékelte a rangadót

2018-05-19 22:48:00

Döntetlent játszottunk hazai pályán a bajnokságért harcoló Ferencváros csapata ellen, és ezzel felléptünk a dobogó harmadik fokára. Büszkék lehetünk az egy pontra, mert sérülés miatt sok játékos hiányzott a keretből, így nagyon rövid volt a kispadunk.

A mérkőzés után Supka Attila vezetőedző értékelte a találkozót:  

„Nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen sok meghatározó játékos sérült a csapatban, ezt tovább nehezítette, hogy az első félidőben két játékosunkat is le kellett cserélnünk sérülés miatt. Úgy gondolom, hogy ettől függetlenül meg tudtuk valósítani, amit elterveztünk. Nem adtunk lehetőséget arra, hogy a Ferencváros a gyors játékosaival megbontsa a védekezésünket. Ha jól emlékszem az első félidőben nem is volt olyan szituáció, amelyben meg tudtak volna futni bennünket a széleken, és komolyabb helyzetet tudtak volna kialakítani. Sajnos az első félidő elején egy szöglet szituációból kaptunk egy gólt, ami úgy gondolom, hogy jót tett a mérkőzésnek, mert mi is bátrabban ki mertünk támadni. Egy kicsit rizikós cserével Danilót beállítottuk a csapatba, ami kockázatos volt, amennyiben még egy játékos lesérül emberhátrányba kerültünk volna, de ezt is bevállaltuk. Úgy érzem, hogy jó csere volt, jót tett a mérkőzésnek a Danilo játéka. Ha egy kicsit koncentráltabbak vagyunk a végjátéknál és pontosabban fejezzük be a támadásainkat az utolsó öt-tíz percben, akkor a három pontot is meg szerezhettük volna. A teljes mérkőzés alapján azt is mondhatnám, hogy elégedett vagyok, de ha csak az utolsó momentumokat veszem figyelembe, akkor egy kis hiányérzetem van, mert több olyan meccslabdánk is volt, amellyel megnyerhettük volna a rangadót.”


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
HEMI CHAT - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!