aktuális híreink

Szerződéshosszabbítás

Prosser, Nagy Gergő és Hidi is aláírt

2015-07-14 16:43:55

Három játékosunk, Prosser Dani, Hidi Patrik és Nagy Gergő is meghosszabbította szerződését. Prosser Dániel és Nagy Gergő 2018. június 30-ig, Hidi Patrik 2017. június 30-ig írt alá.

Prosser Dani tizenhárom éves kora óta a Honvédban játszik. Tizenhat évesen került be az akadémiára. Az átlagon felüli gyorsasággal rendelkező játékos a bal, és jobb szélső poszton egyaránt megállja a helyét. Első NBI-es mérkőzését 19 évesen, 2013. augusztus 4-én a Lombard Pápa ellen játszotta.  

Nagy Gergő 2007-ben került az akadémiára, 3 év múlva, 2010. november 26-án a Vasas (0-0) ellen mutatkozott be az NBI-ben. Fáradhatatlan középpályás, csupa szív játékával hamar belopta magát a szurkolók szívébe. Tagja volt a 2013-ban bajnoki bronzérmet nyert Honvédnak.  

Hidi Patrik 2007 óta futballozik a Honvédban. 2009. március 14-én a Paksi FC ellen (1-1), bombagóllal mutatkozott be az NBI-ben - jelenleg 137 bajnoki meccsnél tart. Töretlen akarással, megállás nélkül zakatol a pályán, keresztlabdái élményszámba mennek. Távoli bombáitól rettegnek a kapusok. Patrik alapembere volt a 2013-ban bajnoki bronzérmet nyert Honvédnak.  


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Vendégségben a Vass Lajos Általános Iskolában - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!