aktuális híreink

Szolgálni a szurkolókat

Azurák Csaba lett a Budapest Honvéd új kommunikációs és marketing igazgatója

2019-07-10 13:54:00

Júliustól Azurák Csaba a Budapest Honvéd kommunikációs és marketing igazgatója. A kommunikációs szakember 20 év televíziózás után próbálja ki magát új feladatkörben.

 

Az egyik nagy kereskedelmi televízióból ismerünk, hogyan kerültél a Honvédhoz?

Közös ismerősök révén találkoztam a Honvéd új tulajdonosaival, akikkel kötetlenül tudtunk beszélgetni a csapat és a klub kommunikációjáról. Kiderült, hogy nagyon sok mindenben passzolnak az elképzeléseink, ugyanúgy gondolkozunk különböző dolgokról, irányvonalakról. Mindannyian úgy tartjuk, hogy a klub kommunikációjának a szurkolókat kell szolgálnia. Ebből a beszélgetésből jutottunk el odáig, hogy felkértek a Honvéd kommunikációs és marketing igazgatói posztjára.

Milyen elképzelésekkel látsz munkához?

A kommunikációra ugyanaz igaz, ami a csapatra: szeretnénk építeni és fejleszteni. Ami azt jelenti, hogy a Honvéd Médiaközpontnak növelnie kell a tartalomgyártást. Azaz közelebb hozni a szurkolókhoz a játékosok mindennapjait és az akadémián folyó életet. A kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy minden nap többször oszthassunk meg olyan információkat, videókat, grafikákat, amelyekből a szurkolóink tájékozódni tudnak. De emellett nagyon fontos, hogy a játékosainknak és a klubnak is építsük a brandjét, s erősítsük azt, ami egyébként tény: a Honvéd ma az egyik legszerethetőbb magyar fociklub. Nemcsak a legendás múltja és a sikeres jelene, hanem a jövőbeni tervei alapján is.

Mivel lennél elégedett az első szezonod végén?

Kommunikációs szempontból azt tartom a legfontosabbnak, hogy erősítsük a kispesti közösséget, amely nagyon sokat segít a csapatnak, és szeretném, hogy növekedjen a Honvéd-család. A pályán pedig a nemzetközi kupaszereplést érő helyre várom a csapatot, hiszen mindannyian akkor lehetünk igazán sikeresek, ha a csapat eredményes és a szurkolók elégedettek. 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!