aktuális híreink

Trembulyák remekelt

ÖF: AC Zrínyi – Bp. Honvéd 1–4

2018-04-20 13:04:00

Éjszakába nyúló mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott öregfiúk csapatunk. A Szusza Stadion műfüves pályája adott otthont az AC Zrínyi elleni meccsünknek. Már a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, aminek a 13. percben lett meg az eredménye. Trembulyák a jobb oldalon robogott el, beadására Fülöp érkezett jó ütemben, és védhetetlenül fejelt a kapuba, 0–1. Szemre is tetszetősen futballoztunk, gólhelyzeteink is voltak, de a következő kispesti gólra a 24. percig kellett várni. Ezúttal is Trembulyák volt az egyik főszereplő, most a baloldalról adott be remekül, Czipper pedig 6 méterre a kaputól egyből lőtt laposan a hosszú sarokba, 0–2.  

A félidő hajrájában Trembulyák az előkészítő szerepét felcserélte az ítélet végrehajtó szerepére és 13 méterről nagy gólt lőtt, 0–3.

A szünetben Kiss Gyula helyére Szamosi Zoltán állt be. A második félidőben sem változott a játék képe, a Honvéd támadott, a Zrínyi pedig a kontrákban bízott, de a ritka ellentámadásokat a védelmünk rendre hatástalanította. Az 50. percben Bárányos remek labdával hozta helyzetbe Fülöp Lajost, akit a kapus és egy védő együttes erővel buktatott, 11-es. A büntetőt Czipper mellé lőtte.

A 60. percben Trembulyák feltette a koronát a teljesítményére, Fülöp lendületesen tört be a 16-osra, egészen az alapvonalig ment, majd középre adott, Trembulyák pedig 12 méterről bombázott a kapuba, 0–4.

A 70. percben szépítettek a hazaiak, bár a gólhoz nem volt sok közük. Plókai rúgta ki a labdát, de telibe találta Farkas Attilát, akiről a kapunkba pattant a labda, 1–4.

Újabb győzelmünkkel megerősítettük a helyünket a tabellán. A Ferencváros döntetlent játszott a REAC-cal, így két pont hátránnyal állunk a második helyen.


AC Zrínyi – Bp. Honvéd 1–4 (0–3)

Szusza Stadion

Vezette: Király Szilveszter.

Gól: Farkas (öngól), illetve Trembulyák (2), Fülöp, Czipper.


BHFC: Plókai – Kiss Gy. (Szamosi Z.), Domján, Filó, Móra – Tóth Cs., Farkas, Trembulyák, Bárányos – Fülöp, Czipper.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!