aktuális híreink

U16: jó meccs, gól nélkül

A győri siker után az FTC ellen ikszelt a Budapest Honvéd-MFA együttese

2018-10-22 14:51:00

A szerdai a győri 3–1-es sikert követően ismét egy zöld-fehér ellenféllel, a Ferencvárossal találkoztunk, ezúttal a Bozsik Stadionban. Szombat délben, már kifejezetten kellemes időben léptek pályára a csapatok.

Az első lehetőség a vendégek előtt adódott, amikor a 7. percben, Damir Redzic lövését védte Boros. A 25. percben Zsigmond Rajmund 6 méterről fejelt fölé. Kiegyenlített első félórát láttunk, mi passzokkal építkeztünk, míg a vendégek, hosszú indításokkal kísérleteztek. A 40. percben majdnem megszereztük a vezetést. Kerezsi lőtte középre a labdát, Varga Gergő érkezett és 7 méterről bombázta fölé a labdát.

A második 45 percben továbbra is jó iramú volt a találkozó, teljesen nyílt volt a mérkőzés. A 56. percben mindenkiben meghűlt a vér, amikor Vogyicska Balázs a bal oldalról, 7 méterről a bal sarok irányába lőtt, de a labda milliméterekkel kerülte el a kapufát. Közben persze nekünk is voltak lehetőségeink. A 62. percben Kerezsi Zalán gólba tartó labdája pattant ki egy zöld-fehér lábról, a 76. percben pedig, Páll Zsombor fejelt mellé.

Az igazi csattanó és a győzelmünk a 90. percben jöhetett volna el, amikor Németh Dániel lövését, hihetetlen bravúrral tolta szögletre a Fradi kapusa, Őri Levente.


U16-OS BAJNOKSÁG, 7. FORDULÓ

ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 1–3 (0–1)

Győr

Vezette: Széplábi (Miráki, Frank)

Gólszerző: Berzsenyi (51.), ill. Kerezsi (30., 66.), Németh D. (49.)

HONVÉD: Salka – Zsigmond, Kovács R., Benczenleitner, Nyitrai (Páll, 72.), Németh D. (Kozma, 85.), Kerezsi (Czékus, 85.), Horváth D. (Szabó B., 63.), Varga G., Bartha, Nikitscher

Vezetőedző: Nagy Mihály


U16-OS BAJNOKSÁG, 9. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC 0–0

Bozsik Stadion, műfüves pálya

Vezette: Fehér R. (Lucián, Palásti)

HONVÉD: Boros – Varga G. (Páll 70.), Kovács V., Zsigmond, Benczeleitner – Bartha – Nyitrai, Horváth D. (Hajas 46.) – Nikitscher, Németh D., Kerezsi (Kozma 83.)

Vezetőedző: Nagy Mihály

Nagy Mihály:- Ez egy tipikus Honvéd-Fradi meccs volt. Sok párharc és felfokozott hangulat. Mi próbáltunk futballozni az elejétől fogva, a teljesen visszaállt védelem ellen nem volt könnyű. Látszott a csapaton, hogy egy hét alatt a harmadik mérkőzést játszottunk, és a sok sérültünk miatt jelen pillanatban nincs sok változtatási lehetőségünk. Mindenképpen pozitív, hogy a hajrára még össze tudta szedni magát a csapat és gólhelyzeteket is alakított ki. El kell ismerni, valahol reális a döntetlen.

Nem lesz könnyű az elkövetkező időszak, hiszen válogatottjaink a héten két mérkőzést játszanak, utána meg az MTK ellen játszunk rangadót. A heti három mérkőzés az edzések mellett sem könnyű, és ezek bizony nagyon kiélezett találkozók lesznek.

(M. J.)


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!