aktuális híreink

U16: Németh Dániel döntött

1–0 nyert a Budapest Honvéd MFA a PFLA ellen

2018-10-15 09:56:00

Az U16-os bajnokság első helyén álló Budapest Honvéd MFA a PFLA együttesét fogadta, s úgy léphetett pályára, hogy győzelem esetén négy ponttal elhúz a riválistól. Nagy Mihály együtteséből Török Kevin hiányzott, miután az U17-es mérkőzésen szerepelt.

Jól kezdtük és kézben is tartottuk a mérkőzést, előbb Kerezsi Zalán, majd Németh Dániel került helyzetbe. A 22. percben Benkő László egy párharc után beütötte a fejét, szédülésre, hányingerre panaszkodott. A szakmai stáb lecserélte a játékost, akit kórházba vittek, s ezúton is jobbulást kívánunk neki.

A 36. percben aztán sikerült gólra váltani a fölényünket, Németh Dániel révén megszerezte a vezetést a Honvéd, a második félidő pedig ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Továbbra is enyhe fölényben játszottunk, majd a 65. percben Németh Dániel lezárhatta volna a meccset, de hatalmas helyzetben mellé lőtt.

A vendégek mindent elkövettek az egyenlítésért, így még a négyperces hosszabbítás is izgalmasra sikeredett, de nem tudtak betalálni, a Honvéd szerezte meg a három pontot.

U16-OS BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ

Budapest Honvéd MFA–PFLA 1–0 (1–0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya

Vezette: Kovács Ádám (Pál, Erdélyi)

Gólszerző: Németh D. (36.)

Kiállítva: Győri Benjámin (84.)

Budapest Honvéd MFA: Boros – Varga G, Kovács V., Zsigmond, Benczeleitner – Nyitrai – Bartha, Benkő (Horváth D. 22.) – Nikitscher (Czékus 80.), Németh D., Kerezsi (Letenyei 88.)

Vezetőedző: Nagy Mihály

Gól

36.: Nikitscher Gergő visszapasszolt labdáját a jobb oldalon Varga Gergő egyből középre emelte, Németh Dániel pedig 12 méterről, félmagasan magabiztosan lőtte a kapu közepébe.

1–0

Nagy Mihály: – Igazi rangadót játszottunk. Nagyon jól felkészültünk a mérkőzésre, s tudtuk, hogy kemény találkozó vár ránk. Sajnos nagy árat fizettünk a sikerért, agyrázkódása Benkő László valószínűleg hetekre kiesik, ami nagy veszteség, főleg mert most tért vissza egy hosszú betegség után. Pozitív volt a gyerekek hozzáállása, az ellenfél helyzet nélkül játszotta le a mérkőzést, nem éreztem, hogy veszélyesek lehetnek ránk.

(M. J.)



honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!