aktuális híreink

U17: Döntetlen a rangadón

Bp. Honvéd-MFA - MTK Budapest 1-1

2017-02-27 16:19:17

Szombaton először U17-es gárdánk lépett pályára. A védelemből Barta Barnabás betegség miatt hiányzott. Jól kezdtük a mérkőzést, de 10 perc elteltével feljöttek a kék-fehérek és átvették a játék irányítását, sőt a vezetést is megszerezhették volna. A félidő vége felé közeledve nekünk is voltak helyzeteink, de gól nem esett. A 41. percben Pisont Patrikot sérülés miatt volt kénytelen lecserélni Farkas Tibor.

A második félidő jól indult a számunkra, hiszen még alig telt el 1 perc, amikor Király Olivér bombagóljával szereztünk vezetést. Irányítottuk a játékot, számtalan helyzetünk volt, ezeket azonban sorra kihagytuk. A 63. percben egy védelmi hibát kihasználva, sikerült egyenlíteni a vendégcsapatnak, Babinszky Bence révén.  Aztán Szeles Patrik 11-est harcolt ki, - 3 védő közé vitte be a labdát, amikor buktatták - amit sajnos kihagytunk, de emellett is számtalan lehetőséget hagytunk ki. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így maradt az 1-1-es végeredmény.

 

Bp. Honvéd-MFA - MTK Budapest  1-1 (0-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya, vezette: Fromm Gergely (Hajzlinszki Zsolt Dániel és Bíró Zsolt)

Gólszerzők: Király Olivér (47', 1-0), Babinszky Bence (63', 1-1).

 

Bp. Honvéd-MFA: Karcagi - Sebestyén, Simó, Temesvári, Szeles - Darabont - Soltész I. (Kecskeméti L. 74'), Király O. - Horváth R. (Szendrei 46'), Greksa (Soltész D. 84'), Pisont (Kalmár 41').

Edző: Farkas Tibor

 

GÓLOK

46'  Király Olivér elé került a labda, aki mintegy 25-30 méterről kilőtte a felső sarkot. Gyönyörű, bombagól volt!  1-0

63'  Védőink helyezkedési hibája miatt, a bejátszott labdát, Babinszky Bence lőtte a kapuba.  1-1

 

Farkas Tibor: - Ez volt az első meccs a tavaszi bajnokik sorában, azt mondják, hogy ez mindig nehéz. Én azt gondolom, hogy az edzőmérkőzéseken látottak, tapasztaltak alapján többet kaptam a csapattól, mint amit vártam. Tehát jól teljesített a csapat, győzelmet is érdemelt volna. Természetesen azok az elemeink megvannak, amit gyakoroltunk és tudjuk is működtetni. A helyzetkihasználással viszont régóta bajlódunk, ezen mindenféleképpen javítanunk kell.

- Mint minden meccs itt a kiemelt bajnokságban, ez az MTK elleni is nagy rangadónak számított.

- Valóban, itt minden meccs rangadó. Egyetlen egy könnyű mérkőzés sincs, mindegyiknek megvan a fordulópontja, mindegyikben megvan az a kis nüánsznyi dolog, ami dönthet egy-egy ilyen  összecsapáson, hiszen itt már nem mondható el az, hogy egyik vagy a másik csapat kiemelkedik a többiek közül.

- Most két idegenbeli mérkőzés következik, ezek sem lesznek könnyebbek.

- Bizony egyik sem lesz könnyű. A nehézséget még növeli, hogy idegenbe megyünk, először Szombathelyre, utána pedig Felcsútra.

 

Maros József


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Csapatépítő Teqball bajnokság - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!