aktuális híreink

U17: Kupaszereplés után

Interjú Farkas Tiborral

2017-06-08 09:53:08

U17-es csapatunk, a 3. helyet eldöntő összecsapáson döntetlent (1-1) ért el a Puskás Akadémia elleni, majd az ezt követő 11-es párbajban 7-6-ra kapott ki, így ezzel a tornán a 4. helyen végzett. Az eredményhirdetés után kértük meg csapatunk edzőjét, Farkas Tibort hogy értékelje együttesünk teljesítményét és a tornát.

- Úgy vélem, hogy egy színvonalas tornán vettünk részt - kezdte értékelését Tibi bácsi. A csoportmérkőzéseken két olyan ellenféllel játszottunk, akik előttünk járnak, mindenféle szempontból. Úgy gondolom, hogy egy jó taktikával, egy jó csapategységgel tudtuk a lépést tartani velük. Ha egy pici szerencsénk van a - ami az egész tornán nem volt velünk - csoportmeccseken, akkor lehet hogy egy fényesebb éremért is játszhattunk volna. 

- Visszapillantva az első nap lejátszott portugálok elleni mérkőzésre, látva a többi összecsapást, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Sporting elleni találkozó a torna legjobb meccse volt és nem csak a 6 gól miatt. 

- Igen, az egy fordulatos, kifejezetten jó mérkőzés volt. Arra is azt tudom mondani, hogy sajnálom, mert kétszer is vezettünk két góllal, 2-0-ra, majd 3-1-re. Gyakorlatilag ott már csak 10 perc volt hátra, sajnos nem tudtuk megtartani a kétgólos előnyünket

- Mi lehetett a probléma, mi okozta, hogy az utolsó percekben két gólt is kaptunk, amivel a portugálok döntetlenre tudták hozni a mérkőzést?

- Sajnos ezek a gólok zömében többnyire egyéni hibákból születtek, ami ellen hiába a jó csapatjáték, hiába a jó csapategység, ennek nincs ellenszere. Ha egy adott játékos éppen nem koncentráltabb abban a pillanatban, akkor sajnos ez megtörténik.

- Aztán másnap egy viszonylag fáradtabb MFA-s csapat és egy friss Real Madrid játszott egymással. Milyen volt ez a mérkőzés a kispadról?

- Ez volt a koreográfia, ez volt a felállás, ilyen volt a sorsolás, ott szintén meghúztuk taktikailag, amit meg kellett, megpróbáltuk lelassítani a spanyolok játékát, ami sikerült is, hiszen ott is a félidőben 1-0-ra vezettünk. Két perc volt hátra a mérkőzésből, amikor egy közel 40 méteres átlövésből sikerült a Madridnak nyernie. Tehát még egyszer mondom, mind a három mérkőzést belevéve, a félidőben még mi vezettünk. A koncentrációnkat ki kell tolnunk megfelelő ideig, ahhoz hogy sikeresen is jöjjünk le a pályáról, ne csak félidőben vezessünk

- Hétfőn jött a 3. helyért a mérkőzés, amelyik igazi presztízs csata volt a Puskás Akadémia ellen. Az első 40 percet vezetéssel zártuk, a második félidőben pedig meg is nyerhettük volna a találkozót. Voltak nagyobb lehetőségeink, csak valahogy a kapu előtt bizonytalanok voltunk, rosszak voltak az utolsó passzok. Hogyan érzékelted ezt a kispadról?

 - Igen, hát erről beszéltem, gyakorlatilag, hogy nem volt benne a felcsúti csapat játékában a gól, mi kontrolláltuk a játékot, mi voltunk a kezdeményezőbbek, úgy gondolom, a mi játékunkban inkább benne volt esetleg az újabb gólszerzés lehetősége, de hát sajnos ez elmulasztottuk, és egy ilyen megpattanó lövésből ki tudtak egyenlíteni. Itt a 3. helyért vívott mérkőzésről még annyit, sajnálom hogy döntetlenre alakult a mérkőzés, egy figyelmetlenség következményében - egy gyors bedobásra nem reagáltunk kellő időben-  és ebből ki tudott egyenlíteni ellenfelünk. A 11-es rúgás pedig már egy kicsit a szerencsén is múlik, az pedig az egész tornán nem volt velünk.

- A 4. helyen végeztünk, ez a múlt, előre kell tekintenünk, hiszen 2 nap múlva, azaz 48 órán belül, szerdán újabb mérkőzés vár - ezúttal bajnoki a Győr ellen a Bozsikban - a fiúkra, nagyon kevés ez az idő. Nagy feladat, hogy sikerüljön elérni, hogy megfelelően regenerálódjanak a fiúk, ismét fel tudják venni a ritmust és fejben is ott legyenek.

- Ez a döntés nem játékosbarát, ebben óriási a sérülésveszély, ezt nem is tudom minősíteni.

- A csapat a 2. helyen végzett a bajnokságban, ez mindenképpen dicséretes. Az év folyamán sok sérültünk volt, a válogatottban többen is szerepeltek. A rendszertelen játék, a rendszertelen mérkőzések, talán ezek az okok is közrejátszottak abban, hogy másodikok lettünk. Azt hiszem, hogy ez mégis egy gyönyörű eredmény.

- Ha azt is még bele veszem hogy ebből a csapatból négy meghatározó játékos kiesett, közülük három már külföldön játszik, egy pedig térdsérülésből nem tudott a csapat rendelkezésére állni, akkor úgy gondolom hogy bravúr a 2. helyünk.

 

Maros József


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Rossi: Nem viccelhetnek meg minket - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!