aktuális híreink

U17: Nagyszerű meccs, győzelemmel

Bp. Honvéd-MFA - MTK Budapest 2-0

2017-10-04 15:10:59

Az elmúlt heti felcsúti vereség után, ezúttal újabb nagy meccsre számítottunk, nem is csalódtunk. Húsz perc késéssel indult a meccs, miután a vendégek busza defektet kapott. Szép számmal támasztották a szurkolók a műfüves pálya korlátját, napsütésben, de még egy kissé hűvös időben kezdődött a találkozó. Hamar kirajzolódott mit akar játszani a két gárda, mi a szervezett védekezést választottuk, gyors ellentámadásokra építve. Igazából ez be is jött, mert egy labdaügyes és a szokásos MTK stílust játszó csapat ellen nem szabad területet hagyni, mert kigurigázzák az ellenfelet. A szenzációs védekezésük miatt gyakorlatilag falba ütköztek, középen pedig Májer Péter, Zvara Levente és Szabó Dominik hármas, a védekezés mellett remekül építették a fel a gyors kontrákat. A 8. percben, Tóth Roli 18 méteres szabadrúgása a lécről pattant Juhász elé, aki fölé fejelt. A 10. percben Törőcsik Péter 22 méteres szabadrúgása szállt fölé. A 13. percben Tóth Roli, majd a 14. percben Hajnal Geri lövése kerülte el a vendégek kapuját. Aztán a 24. percben egy szép, korszerű támadás végén, Májer „Jonny” megszerezte a vezetést.

A második félidőből nem telt el negyedóra és Csörgő Viktor révén 2 góllal vezettünk. Remek iram és két nagyon jó csapat meccsét élvezhették a nézők. A vendégek bár mindent elkövettek az egyenlítés érdekében, de igazából nem nagyon sikerült eljutniuk a kapunkig. Amikor labdát szereztünk, gyorsan meglódultunk, így sikerült gólhelyzetekig eljutnunk, de gólt mi sem tudtunk rúgni, így maradt a 2-0.

Végig remek mérkőzést játszottak a csapatok és ezért maximális dicséretet érdemelnek, teljes egészében kiszolgálták a publikumot!  

 

Bp. Honvéd-MFA - MTK Budapest  2-0 (1-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya, vezette: Tóth Tamás (Szanó II. Péter és Vasziliu Tamás)

Gólszerzők: Májer Péter (24.), Csörgő Viktor (59.).

 

Bp. Honvéd-MFA: Schritt - Nagy B. (Constantino 46.), Juhász Zs. Csörgő, Tóth R. - Zvara - 

Májer P., Szabó D. (Fehér A. 82.) - Hajnal, Tóth P. (Aszalós 90.), Fogarassy (Komiszár 68.).

Edző: Miskei Attila

 

GÓLOK

24' Korszerű támadással szereztünk vezetést! Juhász 30 méteres keresztlabdáját Hajnal Geri átvette és egyből tette a baloldalon, az oldalvonal mellett felfutó Tóth Rolinak, aki az alapvonal közeléből visszagurított, Májer Péter 7 méterről, jobb belsővel a bal felső sarokba lőtte a labdát. 1-0

59' Tóth Roli jobboldali szöglete után a labda átszállt a hosszú oldalra, Májer Peti kapura lőtte, a kapus kiütötte, de pont középre, Csörgő Viktor pedig 5 méterről a kapu közepébe fejelte.   2-0

 

Papp Ármin (pályaedző): - Edzőként meg voltunk elégedve a látottakkal. Azok az alapelvek, amiket már itt Miskei Attilával két hónapja a játékosok képzésénél fontosnak tartunk, azok megjelentek. Tudatosan építjük a támadásainkat, egy második számú támadást, szervezést tűztünk ki a bajnokság elején. A játékosok folyamatosan gondolkodjanak, folyamatosan nyomás alatt tartsák az ellenfelet, labdával, vagy labda nélkül. Úgy látszik ez visszaköszön a mérkőzéseinken, ami azt jelenti, hogy jó úton vagyunk a gyerekek fejlődése tekintetében.

- Ez a mai taktika mondhatjuk, hogy az MTK-ra lett szabva? Másra talán nem is érdemes használni. Szenzációs védekezésből, gyors ellentámadásokat indítottunk, egy nagyon technikás, nagyon jó kék-fehér csapat ellen. Edzői szempontból is így nézett ki?

- Igen, egyetértek az elhangzottakkal, viszont annyiban picit megcáfolnám, hogy minden mérkőzésre mi a képzést tartjuk a legfontosabbnak és attól nem térünk el, bárki az ellenfél. Az alapelvek mindig ugyanazok, bizonyos területeken, természetesen vannak speciális dolgok, de a játékszervezési alapelvek akár az átmeneteknél ugyanazok, nagyon fontosnak tartjuk, hogy a játékosok tudatosan hajtsák végre a cselekvéseket és tudatosan futballozzanak, tudatosan gondolkodjanak. Igen taktikai szempontból ez egy érett mérkőzés volt, azok a létszámelőnyök, amiket az edzésen gyakorlunk, megvoltak, a támadó harmadban, ügyesen szűkítettük a területeket, nem hagytunk szabad területet az MTK-nak, tengelyben nem tudtak minket lebontani, rengeteg szélességi játékra kényszerítettük őket, és megvoltak azok a labdaszerző, vezérlő jelek, ahol meg tudtuk szerezni a labdát.  

- Az elmúlt heti megtorpanás után, egy nagy győzelmet arattunk.

- Így van. Volt két mérkőzésünk, ami nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de hát tudjuk, hogy tanulási folyamatnak a kellős közepén vagyunk, vannak ilyen eredmények. Akkor sem estünk kétségbe, tartottuk tovább azt a fajta gondolkodást, amit nyáron hoztunk az akadémiára. 

Maros József

 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Vendégségben a Vass Lajos Általános Iskolában - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!