aktuális híreink

U17, U16: Honvéd - Slovan

Szikrázó meccsek, győzelmekkel

2017-02-06 13:10:26

A DAC 1904 és az FK Senica után, egy újabb Szlovákiából érkezett együttes a Slovan Bratislava U16-os és U17-es csapatai látogattak a Bozsik Stadionba.

Akárcsak az említett két klubbal, a pozsonyiakkal is rendszeresen találkozunk, mind a nyári, mind a téli felkészülési időszakban. Először az idősebb korosztály lépett pályára és ahogy általában a szlovák, szlovén, szerb és osztrák csapatok ellen, most is végig kiélezett, jó iramú meccset játszottunk, amely olykor nem volt mentes a kemény belemenésektől sem. A 22. percben Soltész Dominik a felső lécet találta el. Többet birtokoltuk a labdát, de nem volt teljesen meggyőző a játékunk, legalább is a kívülálló számára.  A 24. percben Szeles Patrik ismerte fel a helyzetet és egy felfutás után, kísérve a támadást, a balösszekötő helyéről, 14 méterről bombázott a bal alsó sarokba. Egy perc múlva Soltész Istvánt sérülés miatt le kellett cserélni. A helyette pályára lépő Horváth Ricsi pedig főszerepet játszott, a 30. percben lőtt második gólunkban. Történt, hogy egy remek labdaátvétel után 15 méterről perdítette kapura a labdát és mielőtt a kapusnak egyáltalán esélye lett volna hárítani, Greksa Bence még egy "hangyányit" érintette és így az a jobb alsó sarokba kötött ki. Az 50. percben, egy ajándéknak tűnő büntetővel sikerült szépíteni a vendégeknek.

A szlovákok ezután mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében. de a mieink remekül tartották az eredményt és nyerték meg a mérkőzést. Kiváló mérkőzésen szép győzelmet arattunk.

 

Felkészülési mérkőzés, U17

Bp. Honvéd-MFA - Slovan Bratislava 2-1 (2-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya, vezette: Rábal Alfréd (Czár Krisztián és Tihanyi Norbert)

Gólszerzők: Szeles (24', 1-0), Greksa (30', 2-0), illetve Habodaz (50', 2-1)

 

Bp.Honvéd-MFA: Schritt - Simó, Barta, Temesvári, Szeles - Darabont - Soltész I. Király O. - Soltész D. Greksa, Hajnal.

Edző: Farkas Tibor

Játszott még: Karcagi (kapus), Sebestyén, Kalmár, Czipf, Horváth R., Csaba, Markos.

 

Ez után lépett pályára a két U16-os gárda. Már az első percek jelezték, hogy ez sokkal szikrázóbb meccs lesz, mint az U17-es volt. Jól érzékelteti ezt, hogy még nem telt el 3 perc, de csak a játékvezető jóindulatán múlt, hogy Michal Hornyák, a vendégek beállósa a pályán maradhatott, miután kétszer is csak durva szabálytalanság árán tudta szerelni a kiugró Fogarassy Mátét. Már ez is előre vetített, hogy nem lesz "babazsúr" ez a találkozó. A részünkről jött a nemes válasz, Komiszár Kristóf találatával. A negyedóra végén, Tóth Roland fantasztikus szabadrúgásgóljával 2-0-ra vezettünk. Sajnos a vendégek edzője sem próbálta játékosait nyugtatni sőt, bár a mienk sem maradtak adósak, így bizony félő volt, hogy valaki komolyabb sérülést szenved. Akárcsak az előző mérkőzésen, ezen is rögtön a második félidő elején sikerült betalálni a Slovannak! Ekkor csodálkoztunk a szlovákokon, mert a játékrész elején kifejezetten jól és szépen fociztak, ezért nem értettük, hogy mi szükség van a durvaságra. Amikor aztán a 71. percben, Tóth Roli ismét letette a névjegyét, - ezúttal 35 méterről lőtt szabadrúgásgólt - ismét a lökdösődés és a rugdalózás vette át a szerepet, amiben a szlovákok vitték a prímet. Ezzel együtt egy jó és sikeres meccset sikerült játszani a Slovannal. 

 

Felkészülési mérkőzés, U16

Bp. Honvéd-MFA - Slovan Bratislava  3-1 (2-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya, vezette: Tihanyi Norbert (Rábal Alfréd és Czár Krisztián) 

Gólszerzők: Komiszár (4', 1-0), Tóth R. (15', 2-0), Giessar (54', 2-1), Tóth R. (71', 3-1).

 

Bp. Honvéd-MFA: Kemenes B. - Constantino, Juhász Zs, Csörgő, Tóth R. - Nagy B. - Kóródi, Zvara - 

Fogarassy, Komiszár, László D.            

Edző: Somogyi Krisztián

Játszottak még: Dúzs (kapus), Fehér, Zubán, Vizi, Mucsányi, Tóth P., Szabó D., Aszalós.

 

Szerdai (02.08.) felkészülési mérkőzések a Bozsikban:          

12.30   MFA U17 - FC Nitra U17                          

14.30   MFA U16 - FC Nitra U16      

18.30   MFA U19 - THSE (BLSZ I.)

 

Szombati (02.11.) felkészülési meccsek a Bozsikban:

11.00   MFA NB III - Vecsés (NB III)

13.00   MFA vegyes (U16/U17) - Ikarus BSE (BLSZ I.)

 

 

Maros József


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Rossi: Nem viccelhetnek meg minket - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!