aktuális híreink

U19: egy hét, hat pont

Az Illés Akadémia és a PAFC ellen is győzött a Honvéd-MFA

2018-11-12 17:13:32

Ilyen az, ha egy üzlet beindul.

Döcögősen kezdte a bajnokságot az U19-es együttes, amely az első öt mérkőzését követően nyeretlenül állt, az FTC elleni idegenbeli sikerrel azonban megtört a rossz sorozat, azóta pedig öt találkozón maradt veretlen a gárda, sőt, egy döntetlen mellett négyszer is győzni tudot.

Simon Miklós együttese a múlt héten két mérkőzést vívott, előbb hazai pályán győzte le nagy csatában az Illés Akadémiát – a vendégek kétszer is vezettek, a Honvéd azonban kétszer egyenlített, majd a győztes gólt is megszerezte –, aztán a PAFC otthonában aratott újabb diadalt.

„Nagyon jól jöttünk ki a fordulópontokból, az első félidei gyengébb teljesítményünket a második félidőre javítani tudtuk, és az igen masszívan védekező Szombathelyt fel tudtuk törni. Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, de hozzátartozik, ha a szerencse nem áll mellettünk, nem biztos, hogy mi hagyjuk el győztesként a pályát – mondta Simon Miklós az Illés Akadémiával szembeni sikerről, majd rátért a PAFC elleni találkozóra. – Büszke vagyok arra, hogy az egész mérkőzést alapul véve ellenfelünknek nem igazán volt veszélyes helyzete. Csapatunk védekezése szinte tökéletes volt, hiba nélkül játszottak a srácok. Ugyanakkor a támadó részben jó párszor csúszott hiba az átadásokba, a lövésekbe, a támadások befejezésébe, emiatt nem tudtuk a vége előtt lezárni a mérkőzést, és gólt, gólokat szerezni.”

Az U19-es együttes immár a negyedik helyen áll a tabellán és a második legkevesebb gólt kapta a mezőnyben.


U19-ES BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás 3–2 (1–1)

Bozsik Stadion

Vezette: Gellén Antal (Tatai, Bizderi)

Gólszerző: Szendrei (37.), Markos (71.), Hajnal (77.), ill. Kiss B. (34.), Edelényi (68.)

Honvéd: Schritt – Király O. (Hajnal, 46.), Soltész (Greksa, 73.), Szendrei, Borovsky (Szeles, 46.), László D. (Szabó A., 81.), Markos, Csaba, Tóth R. (Adayilo, 46.), Irimiás, Zvara

Vezetőedző: Simon Miklós


U19-ES BAJNOKSÁG, 12. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd-MFA 0–1 (0–1)

Felcsút, Pancho Aréna

Vezette: Holczimmer Tamás (Berger, Kiss L.)

Gólszerző: Irimiás (6.)

Honvéd: Schritt – Soltész (Kóródi, 61.), László D. (Király O., 72.), Hajnal (Fogarassy, 84.), Szeles (Adayilo, 46.), Borovsky, Markos, Csörgő, Tóth R., Irimiás (Juhász Zs., 72.), Zvara

Vezetőedző: Simon Miklós


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!