aktuális híreink

Utánpótlás: két meccs, négy pont

Veretlen maradt az MTK-val szemben a Honvéd-MFA

2018-10-29 10:16:00

A hétvégén két utánpótláscsapatunk lépett pályára, a Budapest Honvéd-MFA U19-es és U17-es együttese is az MTK-t fogadta, amely az idősebb korosztályban az első, az U17-es bajnokságban pedig a tabella második helyén áll.

Ennek ellenére a Honvéd-MFA mindkét mérkőzésen pontot szerzett, az U17-es gárda fölényes győzelmet aratott, feljött a harmadik helyre, és két pontra megközelítette a kék-fehéreket, ráadásul hét meccsen csak hat gólt kapott a csapat, ami a második legjobb mutató a bajnokságban.

Az U19-es együttes sorozatban harmadik mérkőzésén maradt veretlen, míg az MTK mindössze másodszor vesztett pontot, és Simon Miklós csapata is elmondhatja magáról, hogy a második legkevesebb gólt kapta.

U19: Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest 1–1

U17: Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest 4–0


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!