A DVTK ellen játssza szezonbeli utolsó hazai mérkőzését a Budapest Honvéd FC, csapatunk szombaton 17:00 órától fogadja a kiesés elkerüléséért küzdő riválist, amelyre számára kulcsfontosságú lesz a meccs. Ahogy nekünk is, hiszen továbbra is versenyben vagyunk a bronzéremért, illetve a negyedik helyért, amely a kupadöntőtől függetlenül nemzetközi szereplést ér.
„Nehézzé tettük a helyzetünket azzal, hogy a PAFC együttesét nem tudtuk megverni, pedig függetlenül attól, hogy az első félidő nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, a második játékrészben megvolt a lehetőségünk arra, hogy nyerjünk – kezdte Supka Attila vezetőedző. – Van miért visszavágnunk a Diósgyőrnek, mivel legutóbb nyert állásból veszítettünk ellenük. Ha összeszedettek leszünk, akkor eredményesek tudunk lenni. Mindenki tisztában van a céllal, senkit sem kell motiválni az utolsó két találkozó előtt, a remélt helyezés eléréséhez viszont sokkal jobb játékra van szükség, mint amit a múlt héten nyújtottunk. Az ellenlábasainknak is vannak nehéz mérkőzései, ha odafigyelünk és mindenki odateszi magát, akkor meg tudjuk nyerni ezt a mérkőzést. Sőt, meg kell nyerni ezt a mérkőzést!”
Persze a DVTK-nek is ezzel a céllal érkezik a találkozóra, bár a diósgyőriek az előző fordulóban legyőzték a bajnoki címvédő Mol Vidi FC-t, továbbra is kieső helyen állnak.
„Miként az elmúlt hetekben mindig, ismét a szezon legfontosabb mérkőzése vár ránk. Úgy érkeztünk Budapestre, hogy meg kell nyerni ezt a találkozót, mert az ellenfelek mérkőzéseinek párosítása miatt ebben az esetben biztosan elkerülünk a kieső helyről” – mondta Fernando Fernández, a DVTK mestere.
(A két vezetőedző teljes nyilatkozatát a szombati mérkőzésre készített stadionújságban olvashatják el.)





