aktuális híreink

Végig koncentrálni kell

Tischler Patrik reméli, a bajnokikon is folytatja a góllövést

2018-10-12 15:33:00

Háromgólos vezetés után, döntetlenre végződött a Budapest Honvéd–Csákvár edzőmérkőzés. A találkozó után a góljainkat szerző Tischler Patrikkal beszélgettünk.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet, úgy gondolom ezt a meccset a játék képe alapján meg kellett volna nyernünk – mondta kissé szomorúan a csatár. – Jól játszottunk, nyolcvan percen keresztül vezettünk, de figyelmetlenségünk miatt pár perc alatt kiegyenlített a Csákvár. Intő jel, hogy hiába vezettünk több góllal, mégsem nyertünk: koncentrálnunk kell az utolsó pillanatig. Két elkerülhető gólt kaptunk, a harmadik találat egy nagyon szép szabadrúgásból esett.”

Az átigazolási szezon végén, Újpestról kölcsönbe érkező támadó a góljairól is beszélt, no meg arról, hogy milyen érzés immár másfél hónapja a Honvéd kötelékébe tartozni.

„Örülök, hogy sikerült három gólt rúgnom, nagyon jó beadások érkeztek a szélekről, ezekből sikerült a kapuba találnom – folytatta Tischler Patrik. – Remélem, hogy a bajnoki mérkőzéseken is folytatom a góllövést. Nagyon jól érzem magam a Honvédban, nagyon jó a társaság, hamar befogadtak, és segítenek mindenben. Nagyon jó szurkolótáborunk van, támogatnak bennünket, szeretném jó játékkal és gólokkal meghálálni a szeretetüket.”


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Búcsú a Bozsik stadiontól - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!