Újdonsült vezetőedzőjével veretlenül zárta a TSC Kupát a Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia 2009-es korosztálya. Bogdánfi Márton tanítványai a Vajdaságba, Topolyára utaztak, ahol négy riválissal csaptak össze.
Az első találkozón a Felcsút volt az ellenfél, itt 1–1-es végeredmény született a kétszer húsz percnyi játékidő alatt, a mi gólunkat Varga Krisztián szerezte. A második csoportmeccsen az ukrán Munkács volt az ellenfél, amelyet Érsek Patrik góljával vertünk 1–0-ra, majd az utolsó összecsapáson a horvát NK Osijekkel ikszeltünk (0–0).
Az ötödik helyért már kétszer harminc perc alatt kellett eldönteni a mérkőzést, mely sikerült is, a felvidéki DAC-ot 3–0-ra győztük le För Patrik duplájával és Érsek Patrik találatával.
A tornát az Eszék együttese nyerte meg, a legjobb kapus pedig a kispesti Jakab Mátyás lett!
Bogdánfi Márton: – Kéthetes munkát követően volt szerencsénk részt venni egy rangos nemzetközi tornán, ami több szempontból is rendkívül hasznosnak bizonyult. A felkészülés korai szakaszában már sikerült közelebbről megismerni a játékosokat és ők is meg tudták mutatni a képességeiket kiemelkedő játékerejű csapatok ellen. Felmérhettük, hogy hol tartunk a környező országok fiataljaihoz képest, illetve az elmúlt hetekben az edzéseken elővett elemeket már élesben is tudtuk gyakorolni. Négy mérkőzésen mindössze egy gólt kaptunk és veretlenül zártuk a tornát, ami a csapat stabilitását dicséri, jó alap a jövőre nézve. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, kapusunk Jakab Mátyás lett a torna legjobb kapusa, ezúton is gratulálunk neki!
A Budapest Honvéd-MFA tornán résztvevő játékosai: Acsai Dominik, Andrejszki Benjámin, Bogdán Martin, Csákány Szabolcs, Csörgő Ádám, Érsek Patrik, Ferencz Kende, För Patrik, Jakab Mátyás, Kayali Zalán, Liziczay Zsombor, Martin Álmos, Molnár Ákos, Russnák Áron, Schwarcz Máté, Shodunke Dániel, Szőke Szilárd, Varga Krisztián, Varga-Sós Benedek, Veréb Balázs
TSC CUP, U15-ÖS UTÁNPÓTLÁSTORNA
Topolya, Szerbia
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PFLA 1–1
G: Varga K.
BUDAPEST HONVÉD-MFA–MFA MUNKÁCS (ukrán) 1–0
G: Érsek
BUDAPEST HONVÉD-MFA–NK OSIJEK (horvát) 0–0
AZ 5. HELYÉRT
BUDAPEST HONVÉD-MFA–FC DAC (szlovákiai) 3–0
G: För 2, Érsek





