Jegy és bérletárak, 2019-2020

JEGY ÉS BÉRLETÁRAK A 2019-2020-AS SZEZONRA

A 2019–2020-as szezonra érvényes bérletrendszert próbáltuk lehető legjobban a szurkolók igényeihez igazítani. A korábbi húsz százalékhoz képest, a következő idényben harminc százalékos kedvezményt kapnak bérleteseink, ahhoz viszonyítva, mintha minden mérkőzésre megvásárolnák a jegyüket. Emellett pedig természetesen bérleteseinknek továbbra is tíz százalékos kedvezményt biztosít a Honvéd FC ajándékboltja.

Szurkolóink számára továbbra az is minden bizonnyal pozitív változás, hogy a Kispest-szektor kibővítésre kerül, így a teljes B-oldalon azonos jegyárak lesznek. Bérletet a B1–B7-es szektorokba válthatnak szurkolóink. További fontos információ, hogy a VIP-részt kivéve minden szektorba váltható diák, nyugdíjas és 10 év alattiaknak szóló regisztrációs jegy és bérlet. Utóbbi jegy formájában 0 Ft, míg bérletként 800 Ft.

A családok számára pedig kombinált jegyet dolgoztunk ki. Két felnőtt és két 10-16 év közötti gyermek 4490 Ft-os áron tud jegyet váltani a Puskás kiemelt szektorba, és minden további 10-16 év közötti gyermeknek pedig 500 Ft-ért vehetnek belépőt.

A hagyományoknak megfelelően a következő szezonban is dinamikusan követik a bérletárak a hátralévő mérkőzések számát, így mindig azokhoz képest kapnak majd harminc százalék kedvezményt a bérletet kiváltó szurkolóink. Ez az akció az első öt hazai mérkőzésen vehető igénybe.


A hazai mérkőzésekre az Új Hidegkuti Nándor Stadionban kerül sor, és mivel az MTK pályáján kevesebb pénztár van, mint a Bozsik Stadionban, ezért kérjük szurkolóinkat, hogy interneten keresztül, vagy elővételben váltsák meg a belépőket, így elkerülhető a sorban állás a stadionnál.

A mérkőzésekre a mecsjegy.mlsz.hu weboldalon online is tudnak kedvezményes árú belépőket váltani. Ez esetben a jegyeket egy nyomtató segítségével előre kinyomtathatják, vagy az okostelefon képernyőjén megnyithatják azt, így már a stadionban nem kell sorban állni a pénztáraknál, csak a beléptető kapuknál szükséges a jegyen található vonalkódot (vagy kinyomtatva, vagy a telefon képernyőjén megjelenítve) beolvastatni.

Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy a jogszabállyal összhangban a jövőben csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú mérkőzéseken lesz kötelezettség a névre szóló jegyértékesítés. A határozata után a Budapest Honvéd vezetősége is tárgyalt a döntésről, majd klubunk úgy döntött, hogy – szinkronban a szövetség döntésével – a jövőben a hazai találkozók közül csak a kiemelt kockázatú mérkőzésekre való jegyvásárlás esetén lesz szükség a személyi azonosításra alkalmas igazolványra, illetve online vásárlásnál a klubkártyára. A normál kockázatú találkozókra pedig anonim módon árusít belépőket a Honvéd az internetes és a személyes jegyvásárlás esetén is, s ilyenkor az internetes vásárlásnál nem szükséges a klubkártya.


Az Új Hidekuti Nándor Stadion szektorbeosztása:


Bérletárak 2019-2020


BérlettípusTeljes árúNyugdíjas/diákRegisztrációs bérlet 10 év alatti gyermek részére
Kispest (B1-B7) szezonbérlet19 990 Ft9 490 Ft800
Kispest-szektor őszi bérlet11 790 Ft5 590 Ft
Bozsik (A1-A2, A8-A9) szezonbérlet19 900 Ft9 490 Ft800
Bozsik-szektor őszi bérlet11 790 Ft5 590 Ft
Puskás (A3-A4, A6-A7) éves bérlet26 750 Ft19 900 Ft800
Puskás-kiemelt szektor őszi bérlet15 750 Ft11 790 Ft
VIP szezonbérlet114 750 Ft

VIP őszi bérlet67 500 Ft





Jegyárak 2019-2020


SzektorTeljes árúOnlineNyugdíjas/diák
Kispest (B1-B8)1 690 Ft1 390 Ft800 Ft
Bozsik (A1-A2, A8-A9)1 690 Ft1 390 Ft800 Ft
Puskás-kiemelt szektor (A3-A4, A6-A7, B6-B9)2 250 Ft1 990 Ft1 690 Ft
Puskás-családi jegy: 2 felnőtt + 2 gyerek4 490 Ft
további 10-16 éves gyerek: 500 Ft
VIP7 500 Ft5 000 Ft
Vendég szektor V1-V41 690 Ft1 390 Ft


A belépés 10 év alatt ingyenes, de 0 Ft-os regisztrációs jegy kiváltása kötelező. 10 alattiaknak regisztrációs bérlet váltható 800 Ft-os áron. A bérletekre tíz százalék kedvezményt biztosít a Honvéd FC ajándékboltja.


Skybox bérlés: 

12 fős skybox ellátás nélkül: 100 000 ft/mérkőzés

12 fős skybox, 4 db VIP parkolóval és korlátlan catering szolgáltatással és italcsomaggal: 250 000 ft/mérkőzés

Jelentkezés: marketing@bhfc.hu


Információk a beléptető rendszerről

Adobe PDF dokumentum

A 2013 tavaszától beléptető rendszer működik a Magyarországon a stadionokban az NB I-ben. Az egyedi vonalkóddal ellátott bérleteken és a jegyeken fel kell tüntetni a szurkolók nevét és születési idejét.

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓK

A Magyar Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett elektronikus központi jegyvásárlási rendszerhez.

Adobe PDF dokumentumAdobe PDF dokumentumAdobe PDF dokumentum

honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!