Tichy Lajos (1935-1999)

Tichy Lajos 1935. március 21-én született Budapesten. Játékos-pályafutását 1947-ben a MÉMOSZ SE-ben kezdte, majd a Bp. Lokomotívban játszott, 1953 és 1971 között volt a Budapesti Honvéd labdarúgója.

Első NB I-es mérkőzését 1953. március 7-én Salgótarjánban játszotta. A Bp. Honvéd Grosics - Rákóczi, Lóránt, Palicskó - Bozsik, Bányai - Budai II, Kocsis S., Machos, Laczi, Czibor összeállításban lépett pályára. Tichy a tartalékcsapatban szerepelt, ám a szünetben Kalmár Jenő, a felnőttek edzője szólt neki: a második félidőre már nem állhat be, mert a nagycsapat meccsére kell készülnie. Az 58. percben Laczi helyére állt be. Ekkor 1:1-re állt a találkozó, ám egy perccel Tichy becserélése után Czibor révén vezetést szerzett a Honvéd, majd a 81. percben, a tizenkilenc éves Tichy Lajos első élvonalbeli bajnoki mérkőzésén megszerezte első gólját.

Tichy Oslóban volt először válogatott és itt sem várt sokat a 74. percben 18 méterről bombázott a kapuba. A magyar csapat végül 5:0-ra verte a házigazda norvégokat. Robusztus alakjával és persze briliáns játékával hamar belopta magát a futballrajongók szívébe. Bombagóljaiért sokan vándoroltak a kispesti pályára, vagy a Népstadionba.

A kispesti gárdával 1954-ben és 1955-ben bajnoki aranyérmet nyert. A piros-fehérek színeiben összesen 320 NB I-es mérkőzést játszott, 247 gólt szerzett, ötször érdemelte ki a gólkirályi címet. A Budapesti Honvéddal 1964-ben MNK-t nyert, 1955 és 1971 között 71 alkalommal lépett pályára a nemzeti tizenegyben, 49 gólt szerzett a magyar válogatottban. Az 1958-as svédországi világbajnokságon négyszer, 1962-ben, Chilében pedig háromszor volt eredményes. A kispesti csapattal 11 nemzetközi kupamérkőzésen szerepelt, összesen 7 gólt lőtt. 1971. június 20-án játszott utoljára a Bp. Honvéd színeiben. Kispesten 15 ezer néző előtt a Vasas volt a Honvéd ellenfele. Negyedórával a hivatalos kezdés előtt felsorakozott a két csapat a főlelátó előtt, és ünnepélyesen elbúcsúztatta a 36 éves csatárt. A Bp. Honvéd elnöke, Sárdy Tibor köszöntötte a labdarúgót. A Honvéd kezdőtizenegye a következő volt: Bicskei - Kelemen, Ruzsinszki, Szucs L., Molnár - Pál, Kocsis L., Pintér - Pusztai, Tichy, Kozma. A középcsatár a hagyományoknak megfelelően góllal kedveskedett a szurkolóknak. A 45. percben Tichy-Pintér-Tichy volt a labda útja, s a búcsúzó csatár 13 méterről ballal kapásból óriási bombát zúdított a jobb sarokba. A mérkőzés végül egy-egyes döntetlennel zárult, az angyalföldi Antal ugyanis egyenlített.

Tichy 1971-től a Bp. Honvédnál volt edző, pár évig az ifjúsági- és a tartalékcsapatot trenírozta, majd 1976-tól 1982-ig a felnőtt együttes vezetőedzője volt. Negyedszázad után vele nyert ismét bajnokságot a Bp. Honvéd. Az 1979-80-as bajnokság 32. fordulójában dolt el a bajnoki cím sorsa. 1980. június 7-én a kispesti stadionban tízezer néző várta a Honvéd Volán elleni mérkőzését. A Menyhárt - Paróczai, Kocsis I., Lukács, Varga - Dajka (Gyimesi), Nagy A., Garaba - Bodonyi, Esterházy (Weimper), Kozma összetételű csapat 5-2-re győzte le a közlekedésieket. 1992-ben Kispest díszpolgára címet kapja az önkormányzattól.

A "nemzet bombázója" 1999. január 6-án Budapesten halt meg.

honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
Honvéd TV | Sajtótájékoztató  -  Budapest Honvéd - Ferencváros 1-3  -  2017.09.16. - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!