aktuális híreink

Aláírás, kölcsönadás

Csaba Dániel Ajkán szerepel a következő másfél évben

2019-02-15 15:18:00

Első profi szerződését kötötte a Budapest Honvéd FC együttesével Csaba Dániel, klubunk másfél plusz egyéves szerződést kötött a 18 esztendős védővel, aki ősszel 13 mérkőzésen lépett pályára az NB III-as csapatban, s egy gólt szerzett.

A szerződés aláírásával egyidejűleg a Honvéd megegyezett az Ajka együttesével arról, hogy Csaba Dániel a következő másfél évet kölcsönjátékosként tölti. Az Ajka jelenleg a Budapest Honvéd-MFA II együtteséhez hasonlóan az NB III-ban szerepel, de mivel toronymagasan vezeti a Nyugati Csoportot, így a következő idényben szinte biztosan NB II-es lesz, így a játékos is magasabb szinten méretheti meg magát.

A Honvéd megfigyelői a folytatásban is szemmel kísérik majd Csaba Dániel teljesítményét, klubunk ráadásul úgy egyezett meg az Ajkával, hogy félévente lehetősége nyílik arra, hogy visszahívja a játékost. Csaba Dánielnek sok sikert kívánunk új klubjában, és visszavárjuk a Honvédhoz!

Csaba Dániel mellett még egy távozóról tudunk beszámolni, Barta Barnabás a Salgótarján együtteséhez igazolt.

 


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!